Létrehozva: 2022.01.22.

Nádai Anikó babát vár – Weisz Fanni hiába próbálkozott, ezt mondta 4 éve

Nádai Anikó szerdán jelentette be, hogy gyermeket vár Weisz Fanni volt férjétől, Hajmásy Pétertől.

Tavalyelőtt ősszel derült ki, hogy Nádai Anikó egy párt alkot Hajmásy Péterrel. Akkoriban az a furcsa helyzet alakult ki, hogy egyfajta párcsere történt, ugyanis Hajmásy korábbi felesége, Weisz Fanni Nádai exével, Bókay Gergővel jött össze.

Fotó: Facebook

Hajmásy végül idén januárban, egy mexikói álomnyaraláson kérte meg Anikó kezét, szerdán pedig az is kiderült, hogy babát vár Pétertől. Weisz Fanni még 2018-ban (egy évvel azután, hogy hozzáment Hajmásy-hoz) nyilatkozott a Borsnak családalapítási terveikről, amikből végül nem lett semmi.

Fotó: Instagram

„Akkor jön a baba, amikor szeretne, de Petivel három-négy hónapja megbeszéltük, hogy mi készen állunk a kicsi fogantatására. De nem görcsölünk rá, hogy mikor leszek már terhes, a pörgős hétköznapok, a munka bőven elég stresszfaktor” – kezdte akkor, majd pajzsmirigyproblémáiról is őszintén beszélt:

Háromhavonta járok ezzel a problémámmal orvoshoz, és szerencsére minden a legnagyobb rendben. Tökéletes egészségügyi kontroll alatt vagyok, és semmilyen plusz segítségre, gyógyszerre, injekcióra nincs szükségem, hogy várandós legyek. Lombikprogramon sem gondolkodunk, nem lesz rá szükség, mert hál' istennek nagyon jó kezekben vagyok” – nyilatkozta akkor a modell, ám nem sikerült neki az, ami Nádai Anikónak viszonylag hamar.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

magyarnemzet.hu

Kitörhet a harmadik világháború Zelenszkij kérésére? + videó

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját