Létrehozva: 2020.10.14.

Most érkezett: Meg kell műteni a Hooligans gitárosát 

Sokáig injekciókkal próbálták enyhíteni a fájdalmát, de ma már az sem segít.

Nemrég elmaradt egy Hooligans koncert. Az együttes tagjai, Tóth Tibor vállproblémájára hivatkoztak, aki a Ripost-nak elmondta, nem egy egyszerű húzódásról van szó, sokkal nagyobb a baj.

Fotó: Sulyok László

„Borzasztóan fáj a vállam, de ha ez nem lenne elég, a kézfejemben ínhüvely-gyulladásom van. Az ujjaim a duplájára dagadtak, be kéne gipszeltetni, de úgy tűnik, azt megúsztam. Helyette viszont meg kell műteni a vállamat. Régóta fájt már, de eddig sikerült injekciózással enyhíteni. Szerintem 30-nál is több injekciót kaptam. A doki szerint ettől már bármelyik reumás táncra perdülne, nekem azonban már ez sem hatott. A vizsgálat után tisztán látszott, hogy a vállamban elszakadt egy ínszalag és mihamarabb műteni kell” – tudtuk meg Tóth Tibortól, aki nem esik kétségbe, inkább igyekszik meglátni a helyzet pozitív oldalát.

Fotó: Ripost / Sulyok Láaszló

„Ez az év már a vírus miatt is nehézkes volt a koncertek szempontjából. A jövő évi bulikat azonban nem kockáztatnám, ezért is örülök, hogy októberben műtenek. Nyilván izgulok kicsit, de szerencsére ma már nem vágják fel az embert, laparoszkóppal végzik el beavatkozást. Utána 6-7 hét lábadozás vár rám és egy kis gyógytorna” – tudtuk meg a gitárostól, aki addig sem marad zene nélkül. A hamarosan megjelenő Hooligans lemez stúdió utómunkálataival foglalja el magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci