Létrehozva: 2021.07.28.

Kiderült, ezért nem utazik külföldre Madár Vera

Madár Vera szerint az oltás nagy biztonságot ad, de még így sem kockáztat idén.

Madár Vera a következő 5 hetet pihenéssel fogja tölteni és már az is biztos, hogy nem utazik külföldre.

Fotó: Instagram

A színésznő szerint, jobb az óvatosság, ráadásul biztos benne, hogy férjével itthon is találnak varázslatos helyeket.

„Idén még nem utazunk külföldre nyaralni. Persze, megkaptuk az oltást, de ettől még nem vagyok teljesen nyugodt és sok mindent lehet hallani a negyedik hullámról is. Amikor berobbant a vírus, én voltam az az ember, aki minden szabályt betartott, védőruhában mentem vásárolni, mindent lefertőtlenítettem. Anyukámat is nagyon féltettem, de bevallom most is féltem, így miatta sem utazunk. Ha ez nem lenne elég a beutazási szabályozások is folyamatosan változnak, így úgy döntöttünk, hogy belföldön fogunk pihenni„ – mesélte Vera, aki mindenben képes meglátni a jót, így a koronavírus-helyzetben is sikerült neki.

”Nem lehet tudni, hogy alakul majd az ősz, de az biztos, hogy sokan ennek a helyzetnek köszönhetően sokkal jobban megismerik az országot. Az interneten nézelődtem a minap és eszméletlen helyeket találtam, ahol még soha nem jártunk, sőt nem is hallottunk róluk„ – jelentette ki a színésznő, aki a pihenés után izgatottan várja az új lehetőségeket, hiszen nemrég 17 év után megszűnt a Jóban Rosszban sorozat, melynek alapítótagja volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

mandiner.hu

Így tett pontot a klímatüntetés végére egy lengyel kamionsofőr (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját