Létrehozva: 2017.08.15.

Leütötték Nagy Ferót, az arcán sérült meg

Hamar ellátták a vérzõ sebét, de napokig komoly fájdalmai voltak a Beatrice frontemberének.

Vérző állal forgatta a Pappa Pia egyik jelenetét Nagy Feró! A Beatrice frontembere Szabó Kimmel Tamással és Mózes Andrással forgatott közös jelenetet, ekkor sérült meg.

„A forgatókönyv szerint Andrással összeszólalkoztunk, ám a felkapott vasszék kissé szélesebben lendült a tervezettnél. Igyekszem betartani a rendező utasításait, ám miután sokadszorra forgattuk a jelenetet, egy kicsit közelebb léptem Andráshoz, mint kellett volna,

így a szék lába az arcomba csapódott, az állam azonnal vérezni kezdett.

"Gyorsan kezelték, a forgatás pedig zajlott tovább, mintha mi sem történt volna. Kaptam egy új sminket.

Ugyan kicsit bedagadt a képem, szerencsére komolyabb bajom nem esett

– mesélte a Blikknek Feró, aki ma már vidáman emlékszik a történtekre, de hozzátette, akkoriban azért komoly fájdalmai voltak a sérülése miatt.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghalt a Harry Potter-filmek sztárja

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Édes családi fotón Puskás-Dallos Bogiék, ilyen nagyot nőt Ábel

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját