SZTÁRDZSÚSZ

Komplikáció merült fel: Újra meg kellett műteni Benkő Lászlót

Benkő László alig pár nappal a műtétje után kínzó fájdalmat érzett.
  • Szerző: Angie

Ahogy arról a is beszámolt, néhány napja komoly műtéten esett át Benkő László. Az Omega együttes billentyűse kontrollvizsgálatra ment, de rögtön a műtőbe került, ugyanis egy basaliomát, azaz bőrdaganatot kellett kivágni a jobb lábából.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Két évvel ezelőtt májdaganattal operálták, ami bár jól sikerült, az orvosok már akkor figyelmeztették, hogy a májműtét után sajnos előfordulhat, hogy a rák később máshol is kiütközik, ami nem áttét, hanem következmény. Miután eltávolították a daganatos bőrfelületet, Benkő László elhagyta a kórházat, de orvosa figyelmeztette, az elkövetkező 15 nap kritikus lehet. Még egy hét sem telt el és bekövetkezett, amitől mindenki tartott.

„Egy gyufaskatulyányi bőrdarabot vágtak ki a jobb sípcsontom fölötti részből. Összevarrták a sebet és másnap haza is mehettem a kórházból. Az orvosom úgy engedett el, hogy figyelmeztetett, ha bármi szokatlant érzek a következő két hétben, azonnal menjek vissza, mert baj lehet belőle, ha nem veszek róla tudomást” – kezdte Benkő László, aki olyannyira komolyan vette az utasítást, hogy mikor fájdalmat érzett a lábában, azonnal hívta az ügyeletet és a kórház felé vette az irányt. Még a családjának sem szólt, csak sietett segítségért.

„Mindenki engem keresett: a fiam és az Omega együttes menedzsere is, de úgy voltam vele, hogy nem szeretnék nagyobb pánikot kelteni, mint amekkorát muszáj, segíteni pedig úgysem tudnak rajtam. Már hétfőn furcsa feszítő érzést éreztem a lábamban, de kedden este rosszabb lett a helyzet. Szétszakadt a varratom, a sebem nedvedzett. Rettegtem, hogy elfertőződött a seb. Tudtam, hogy ez nem vicc, kocsiba ültem és meg sem álltam a kórházig. Szerencsére várakoznom sem kellett, amint az orvosom megpillantotta a lábamat, már toltak is a műtőbe. Begyulladt, és ki kellett tisztítani, majd újra összevarrták. Ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban nem történhet semmi baj, mostantól a varratszedésig vissza kell járnom, kitisztíttatni a sebet. Szerencsére most nem kellett órákat a műtőben töltenem, de bevallom, nagyon nyomasztó volt, hiszen alig néhány nappal ezelőtt ugyanott feküdtem a kés alatt. Igyekszem nagyon alázatos lenni, nem nyavalygok, mindig azt teszem, amit az orvos mond. Csak így gyógyulhatok meg” – jelentette ki Benkő László.

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?