SZTÁRDZSÚSZ

Kocsis Tibor: Újra élni akarok, nem csak túlélni!

Az ismert énekes már nagyon szeretné visszakapni a régi életét, ezért ő biztosan beoltatja magát a vakcinával. Mar regisztrált az oltásra.
  • Szerző: szbd

Kocsis Tibor egészen mostanáig nem nyilatkozott a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatban. Az utóbbi időben azonban rengeteg sületlenséget olvasott a témában, ezért döntött úgy, elmondja a véleményét.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

„Nem kérdés, beoltatom magam, amint lehetőségem adódik rá. Elég gyorsan regisztráltam az oltásra. Nyilván követem a fejleményeket, és próbálok hiteles forrásokból tájékozódni. Én úgy látom, hogy a vakcina az egyetlen megoldás, ami ebből a nehéz helyzetből végre kirángathat minket – kezdte a -nak az énekes.

Fotó: Ripost

„Sokakat, akik közel egy éve nem tudnak dolgozni, nagyon érzékenyen érint ez a téma. Azt hiszem, most már eltelt annyi idő, hogy mindannyiunk számára terhes ez a fajta teher, hiszen a mindennapi életünkre hatalmas befolyással van a vírus. Minden ami jó, az háttérbe szorult, és az a baj, hogy egy kicsit kezdjük is megszokni, közben pedig itt a megoldás a vakcina formájában” – magyarázta Tibor, aki a fő problémát abban látja, hogy az emberek rossz forrásokból tájékozódnak az interneten.

„Azt gondolom, hogy a legtöbb ember azért ódzkodik az oltástól, mert rossz forrásból informálódnak. Összeesküvés elméleteket olvasnak, amiken szerintem csak mosolyogni lehet. Természetesen bennem is van bizonytalanság és nem gondolom magam szakértőnek, csak próbálok minél többet olvasni a témáról és ez alapján felelős döntést hozni. Gondoljunk csak bele, csecsemőkorunk óta injekciókat kapunk, és mindig is voltak oltások, melyek súlyos járványoktól mentettek meg minket – tette hozzá Tibor, aki szerint az oltással nemcsak magunkért, hanem a társadalomért is sokat teszünk. Ráadásul a régi életünket is hamarabb visszakaphatjuk, ha megfelelő mértékű lesz az átoltottság.

„Azt érzem, hogy mindent elvett tőlünk ez a vírus, ami az életben jó: hogy megihassak egy kávét egy kávézó teraszán, hogy moziba, színházba mehessek, hogy megölelhessem a családomat és a barátaimat, hogy dolgozhassak, élhessek, utazhassak és bulizhassak. Újra élni akarok, nem csak túlélni, én ezért oltatom be magam!”

Marketingesként dolgozik

A világjárvány miatt veszélybe került a megélhetése, ezért az utóbbi hónapokban munkába állt.

„Részmunkaidőben dolgozom marketingesként, keresetkiegészítésként tökéletes. Az, hogy megmarad-e a jövőben is, azt nem tudom. De élvezem az új munkát. Az igazság azonban az, hogy én a színpadon vagyok otthon.”

 

És ezeket olvastad már?