tóth gabi
Varga Miklós túlvállalta magát, végül egy fellépés után szinte teljesen elment a hangja.
Varga Miklós örökre megtanulta a leckét: ha fáradnak vagy gyengének érzi magát, azonnal pihenőre fogja. Soha többé nem erőlteti meg magát, mert, mint kiderült, az elmúlt évek túlhajszoltsága kis híján a hangjába került. Az önkéntes karantén neki kivételesen jól jött.
„Tavaly, ahogy szerencsére az elmúlt években is, rengeteg felkérésem volt, de sajnos nem figyeltem oda, és túlvállaltam magam. Néha napi két fellépésem is volt, egy 30-40 perces és egy másfél órás, aminek aztán meglett a következménye” – kezdte Varga Miklós, aki egy kimerítőbb nap után berekedt, majd később rá kellett döbbennie, hogy ennél sokkal nagyobb a baj.
Az egyik előadás után berekedtem, éreztem, hogy elfáradtak a hangszálaim...„
”Elkezdtem használni a singer-oilt, ezt magyarul énekes olajnak ismerik a szakmában. Különleges gyógynövényekből készítik és valóban nagyon hasznos, de az én esetemben már kevésnek bizonyult. Az lett a vége, hogy egy tavaly év végi koncerten már jeleznem kellett a közönségnek, hogy van némi probléma a hangommal, így előre elnézést kértem, ha esetleg nem lenne 100 százalékos az előadásom. Szerencsére mégis nagy siker volt, a ráadás utáni ráadásszámot azonban már nem kellett volna elénekelnem. Az utolsó kitartott magas hangot már nem sikerült kiénekelnem, és azonnal éreztem, hogy baj van. Akkor vérzett be a hangszálam, és a beszédhangom is teljesen megváltozott” – emlékezett vissza a művész, aki nem sokkal az előadás után egyenesen a kórházba sietett.
„Először egy régi barátomat, az Operaház gégészét hívtam, majd az Operaház igazgatóját, aki azonnal elküldött egy hangszálspecialistához. Így kerültem be a János Kórházba, ahol egy szondát vezettek le a gégémhez és megállapították, hogy a jobb oldali hangszálam bevérzett. Az orvos teljes szilenciumot rendelt el, de még azt is megtiltotta, hogy suttogjak. Amikor kiderült, hogy a teljes gyógyulásig akár hónapok is eltelhetnek, kétségbeestem” – árulta el Varga Miklós a Ripost-nak. Épp akkor ment el a hangja, amikor stúdióba kellett volna vonulnia.
„Szörnyű volt, mert pont egy nappal az orvosi diagnózis után kellett volna felénekelnem a legújabb számokat, március 15-re kész akartam lenni az új albummal, hogy megjelenhessen a 100 éves Trianoni békediktátum megemlékezésre. Tehetetlen voltam, semmit nem tehettem, nem erőltethettem a hangszálaimat és hetente vissza kellett járnom a kórházba kontrollra. Csak fokozatosan terhelhettem a hangomat. Végül három hónap kellett ahhoz, hogy teljesen meggyógyuljak. A tervezett novemberi kezdés helyett végül csak március elején mehettem be először ismét a stúdióba, de egy hét alatt sikerült felénekelnem az összes dalt. A szakmabeli barátaim szerint a hangom jobban szól, mint fénykorában. Nagyon sokat jelentett az a három hónap kényszerpihenő. Ekkor azonban a koronavírus csapott le ránk, így emiatt a további munkálatok elhúzódtak. Ez a személyes drámám, hogy nem a karantén ideje alatt történt a hangszálprobléma is, mert akkor be tudtam volna időben fejezni az albumot. Így viszont még vannak teendőink, de augusztusban mindenképp kijövünk vele” – árulta el az énekes, akit megviselt ez a néhány hónap, de sokat tanult az esetből és levonta a megfelelő következtetéseket.
„A szervezetet nem lehet büntetlenül a végtelenségig kizsákmányolni. Ha érzi az ember, hogy elfáradt, pihenni kell. Úgy tűnik, így 60 felett már benő az ember feje lágya, és ami a legfontosabb, meg kell tanulni nemet mondani. Szerencsére sok felkérést kapok, de mostantól megfontoltabb leszek” – fejezte be Varga Miklós.
Magányos 100 év Varga Miklós június 4-ére szerette volna megjelentetni a legújabb albumát, ám betegsége és a koronavírus miatt még várnia kell egy kicsit. „Magányos 100 év lesz az album címe. A célom az volt, hogy ne csak sirassuk a történteket, az elcsatolt területeket, de megerősítsem az emberekben azt a tudatot, hogy minket, magyarokat, ezt a nemzetet soha nem tudták megölni. Minden balsors ellenére mindig talpra álltuk és mindent túléltünk és túl fogunk élni. Ez a valódi nagyság” – fejezte be az énekes, aki még Trianon évében, augusztusban debütál az albummal.