SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült az igazság: Ezért jött haza Amerikából Takács Nikolas

Hosszú hónapokat töltött a tengerentúlon, ahol rengeteg izgalmas dolog történt vele.
  • Szerző:

Korábban arról szóltak a hírek, hogy az egykori tehetségkutató felfedezett, Takács Nikolas a tengerentúlon próbál szerencsét. Ez igaz is volt, de mára kiderült, hogy az életét mégsem Amerikában képzeli el.

„Los Angelesben voltam több mint fél évet. Kellett a lelkemnek, a testemnek, hogy valami újat tapasztaljak magam körül. Pár éve világhírű zenészeket ismertem meg, akik arra biztattak, próbáljam meg, menjek ki hozzájuk, nézzem meg, hogyan működik náluk ez az egész. Mindig is szerettem volna kicsit felfedezni a világot. Alkottam, pihentem, nyaraltam, hiszen 2010 óta szinte nem is volt megállás„ – mesélte az énekes, aki itthon tervezi a jövőt.

„Nem akarok elköltözni, én Magyarországon vagyok Nikolas, itthon van a lelki békém, és itthon vagyok otthon. Amerikába akkor megyek újra, ha hívnak, és ha ismét valami újat szeretnék alkotni. Jelenleg az új lemezemet szeretném megmutatni a hazai közönségnek” - fejezte be Nikolas.