Létrehozva: 2021.04.17.

Kandász Andrea megkapta az oltást, hihetetlen, mit csinált utána

A műsorvezető ahelyett, hogy pihent volna, egészen más dolgot talált ki.

Kandász Andrea már korábban is kérhette volna a koronavírus-elleni oltást, hiszen a #KandászMamik Szülőszoba című műsora miatt az egészségügyben is dolgozik, ám ő úgy volt vele, hogy inkább kivárja a sorát. Szerette volna, ha előbb azok kapják meg a vakcinát, akik jobban rászorulnak, de természetesen férjével és lányával együtt már január elején regisztrált.

Fotó: Markovics Gábor

Végül, egy véletlen folytán néhány napja beadták neki a Pfizert, amit meg sem érzett!

„A családi orvosom felhívott, hogy az egyik néni a körzetünkből az utolsó pillanatban lemondta az oltást, mert belázasodott és egy óra múlva van az időpontja…Végül odarohantam az Uzsokiba, ahol be is adták a Pfizert. Mindenki nagyon rendes volt, teljesen flottul ment az egész”kezdte a Ripost-nak Kandi.

Bár a legtöbb ember pihenéssel tölti az oltást követő órákat, napokat, a műsorvezető valami egészen mást csinált!

„Annyi oltást kaptam már az utazásaink és az Ázsia Expressz miatt, hogy most nem is tudtam, hogy a Pfizer után nekem pihengetnem kéne. Úgyhogy felkerekedtem, és szombaton és vasárnap is ástam, kapáltam, földet lapátoltam az építkezésünkön, a harmadik nap pedig elmentem a férjemmel a Balatonra bringázni. Adtam a sportnak, de remélem, így még segítettem is az immunrendszeremnek” – mesélte nevetve a műsorvezető.

Bár Kandász Andrea nagyon fontosnak tartja az oltást, az távol áll tőle, hogy mások helyett hozzon döntést a témával kapcsolatban. Szerinte mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy kéri-e a vakcinát vagy sem.

„Én nem vagyok orvos, ugyanakkor az én élethelyzetemben akkor vagyok felelősségteljes, ha beoltatom magam. Viszont ha valakinek ezzel kapcsolatban bizonyos félelmei, fenntartásai vannak, akkor nézzen utána a témának a tudományos világban, és hozza meg a saját döntését” – szögezte le Andrea.

A műsorvezetőtől az anyukája is tanácsot kért, Kandi pedig azt mondta neki, hogy ezt neki kell eldöntenie, de az ő korában sokkal nagyobb gondot és kockázatot jelentene az, ha kórházba kerülne, mint az, ha beadnák neki az oltást.

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő