Létrehozva: 2021.10.09.

Hevesi Kriszta drámai vallomása: Nagyon rossz élmény volt

Hevesi Kriszta nagyon nehezen dolgozta fel, hogy múlt héten a veszélyzónába került a Dancing with the Stars második élő show-jában.

Dr. Hevesi Kriszta, az ország szexuálpszichológusa egy légies quick steppet mutatott be múlt héten, a Dancing with the Stars második élő show-jában. Bár Kriszta nagyon jól érezte magát a színpadon profi partnerével, Baranya Dáviddal, a produkciójuk nem igazán győzte meg a négytagú zsűrit és a közönséget, ezért a kiesés szélére kerültek.

Fotó: TV2

Hevesi Kriszta a Ripost-nak elárulta: nagyon rossz élményt jelentett, hogy veszélyzónás volt.

„Váratlanul ért minket, és nem tagadom, hogy nagyon rossz élmény volt. Nem szerettük volna, hogy megszakadjon ez a fejlődési folyamat, ráadásul mi nagyon összetartó és érzékeny páros vagyunk, és megijedtünk, hogy elveszítjük ezt a fantasztikus közös utazást. A történtek megtanítottak minket arra, hogy minden izzadságcseppet még inkább örömként tudjunk felfogni”

- fogalmazott Kriszta, aki azt is elmondta, mi a legnagyobb erősségük a partnerével.

Elsősorban a közöttünk lévő összhang mozgat minket. Egymásért megyünk ebben a versenyben és együtt akarjuk. Nem seprünk semmit a szőnyeg alá, a nyílt kommunikáció nálunk a kulcsa mindennek. Illetve amellett, hogy Dávidnak is jó érzéke van a pszichológiához, itt ő a tanár, így sokszor inkább ő jelent támaszt nekem„ – ismerte el Kriszta, aki már nagyon várja a szombati megmérettetést, a The Greatest Hollywood Show-t.

”Egy nagyon vidám és szexi számot kaptunk, aminek nagyon örülök. Kicsit bohókásabb műfajjal készülünk, ami most igazi felüdülés számunkra, élvezzük a felkészülés minden pillanatát.„

 

Jön a zsűrik éjszakája

Lélegzetállító produkciókkal és egy nem mindennapi nyitánnyal készülnek a Dancing with the Stars versenyzői a táncos showműsor harmadik adására. A The Greatest Hollywood Show különlegessége, hogy a cirkuszok világát megidéző, grandiózus nyitányban a korábban kiesett versenyzők is parkettre lépnek, A The Greatest Showman betétdalát pedig Tóth Andi és Kamarás Iván énekli. A TV2 táncos showműsorának még versenyben lévő tíz párosa az este folyamán a legnagyobb filmslágerekre táncol. De a szombat este nem csak ezért lesz különleges. Október 9-e ugyanis egyben A zsűrik éjszakája is, hiszen a Dancing with the Stars zsűrije (Molnár Andrea, Ördög Nóra, Bereczki Zoltán, Kováts Gergely Csanád) mellett a Sztárban Sztár leszek! négy zsűritagja (Köllő Babett, Tóth Gabi, Majoros Péter Majka, Pápai Joci) a páholyból követi és kommentálja a produkciókat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel

SZTÁRDZSÚSZ

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

SZTÁRDZSÚSZ

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban