Létrehozva: 2021.04.06.

Harsányi Gábor: Vágyom rá, hogy végre belém döfjék a tűt

Harsányi Gábor megkapta a legrangosabb elismerést, mégsem tudott felhőtlenül ünnepelni.

Harsányi Gábor nemrég Kossuth-díjat kapott, ami teljessé tette a szakmai életét, ám a Ripost7-nek elárulta, már csak a koronavírus elleni vakcinát várja és akkor végre ünnepelhet is.

Harsányi Gábor már csak az oltást várja (Fotó: DFP)

A színművész egyre jobban szorong, egyenesen fél a koronavírustól, ami teljesen érthető is, hiszen 75 évesen már bőven a veszélyeztetett korosztályban van.

„Bevallom, egy másik hívást vártam. Amikor csörgött a telefon, azt hittem, hogy a koronavírus elleni oltásra hívnak be, de végül az oltás helyett a Kossuth-díj miatt kerestek. Őszintén szólva, vágyom már a szurira. Vágyom, hogy belém döfjék a tűt, mert akkor végre haladhatunk tovább. Van bennem rossz érzés, hiszen ez a vírus nem játék, és ahogy látjuk, a harmadik hullám még agresszívebb. Dolgozom egy sorozatban, aminek a forgatását már a el kellet volna kezdeni, de jeleztem, hogy bármennyire is kellemtelen, szeretném elhalasztani, mert egyszerűen nem tudnám ugyanazt nyújtani színészileg, miközben félek attól, hogy beteg leszek. Most már ki kell várni az oltást, minden más csak ez után jöhet„ – jelentette ki Harsányi Gábor.

A teljes interjút, a kedden megjelenő Ripost7-ben olvashatod el !

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét