RETRO RÁDIÓ

Fordulat Cicciolina emberrablási ügyében, üzent Trump szóvivője

Fordulat Cicciolina emberrablási ügyében, üzent Trump szóvivője
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 06. 08. 08:00

Az egykori pornódíva idén januárban került óriási bajba, miután New York-ban leporolták egy régi ügy aktáit.

Fellélegezhet Staller Ilona, művésznevén Cicciolina! Az egykori pornószínésznő ügyvédje, Luca Di Carlo a %RIPOST%-nak árulta el, hogy júliusban végleg lezárják védence emberrablási ügyét, így nem indul ellene nemzetközi elfogatóparancs. Az ügyvéd nem mástól értesült a megnyugtató hírről, mint az amerikai elnök, Donald Trump szóvivőjétől.

Cicciolina idén január végén került óriási bajba, miután New Yorkban hivatalosan is újranyitották a volt pornódíva 1992-es emberrablási ügyének aktáját. Staller Ilona ugyanis akkor teljes titokban vitte el Jeff Koonsszal közös gyermeküket, Ludwigot a férfi New York-i otthonából, és először Magyarországra, majd Olaszországba szökött vele. A világhírű és roppant tehetős képzőművész sosem adta fel a fiáért folytatott küzdelmet, eddig több mint egy milliárd forintnak megfelelő összeget költött magánnyomozókra és ügyvédekre.

Az olasz sajtót lázban tartotta a hír, hogy Cicciolina ellen nemzetközi elfogatóparancsot adhat ki a New York-i bíróság. Így Ilonának bizony azzal is számolnia kellett, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint a rácsok mögé kerül. Ügyvédje, Luca Di Carlo január végén egy levelet fogalmazott meg az amerikai kormánynak, amelyben kérte a letartóztatási határozat azonnali visszavonását. Még az ő szeme is elkerekedett, amikor néhány napja megérkezett a válasz Donald Trump szóvivőjétől.

"A Staller Ilona-ügy egy olyan jogi eset, amit egyértelműen le kell zárni. Júliusban Washington egyik szövetségi kormányzati irodában, a Blaire House-ban lesz egy ügyvédi találkozó, ahol a felek megegyezhetnek" - áll a levélben.

Di Carlo magabiztosan kijelentette lapunknak, hogy a letartóztatási parancsot egyértelműen vissza fogják vonni. A jogi szakember hozzátette: az olasz bíróság már 11 évvel ezelőtt pontot tett az ügy végére.

Természetesen megkerestük Cicciolinát is az ügyben. Nyilatkozatát a %RIPOST% szombati lapszámában olvashatod.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.