Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.11.15.

„Megkaptuk a harmadik oltásunkat” – nem kockáztat a Bódi házaspár

A Bódi házaspár sem kockáztat, ahogy lehetőségük nyílt, felvették a koronavírus elleni védőoltás harmadik dózisát. Az egészségük érdekében mindenhová maszkban járnak.

Bódi Guszti és csinos felesége, Margó számára nem volt kérdés, hogy felveszik a koronavírus ellenni védőoltás harmadik dózisát. A zenész házaspár nagyon óvatos, mióta tavaly kórházba került a vírus miatt fiuk, Csabi. Ám nem csak az oltást, de a maszkhasználatot is fontosnak tartják, hiszen csak így előzhető meg a betegség.

Fotó: Ripost

„Már mi is megkaptuk a harmadik oltásunkat. Nem akarunk kockáztatni, hiszen tavaly Csabi kórházba került. Éppen ezért nem volt kérdés, hogy felvesszük az emlékeztető oltást is. Azt viszont szomorúan tapasztalom, hogy még sokan most is kételkednek a vakcinák hatékonyságában, elhiszik azt a rengeteg rémhírt, amit terjesztenek az interneten, és ezért inkább nem oltatják be magukat és megbetegszenek„ – mondta a Metropolnak Guszti, aki biztosra megy a járvány elleni védekezésben.

A részletek a keddi Metropol napilapban, és kedd reggel a metropol.hu oldalon olvashatók!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Mobilfox: kiderült, kinek köszönhető a Deák téri pénzhullás

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel