Létrehozva: 2021.05.25.

Út a babavárásig: Drámai részleteket teregetett ki Berki Mazsi

Berki Krisztián felesége, Mazsi várandósságának negyedik hónapjában jár. A házaspárnak rögös utat kellett bejárnia, amíg megfogant a pici. A drámai részletekről vallott a kismama.

Berki Mazsi és férje, Berki Krisztián két éve jelentették be, hogy készen állnak a családalapításra. Erre azonban mostanáig várniuk kellett. Hosszas küzdelem volt, amíg megfogant a pici. Most őszintén mesélt a történtekről a kismama, aki már várandóssága negyedik hónapjában jár.

„2019-ben jelentettük be, hogy szeretnénk közös gyermeket, de én már a kapcsolatunk elejétől fogva szerettem volna, mert kislány korom óta arra vágyom, hogy anya legyek. Nagyon szeretem a gyerekeket” – kezdte az egyik reggeli műsorban a kismama, aki elárulta, hogy mindkettejüket alaposan kivizsgálták.

Őszintén vallott a babavárásról Berki Mazsi (Fotó: Ripost)

„Krisztián mondta, hogy menjünk el tudatos gyerekvállalásra. Fél évig próbálkoztunk, de nem jött össze a baba. Elmentünk az orvosomhoz. (…) Kivizsgáltak mindkettőnket. Megnézték, hogy Krisztiánnak mennyi kisfickója van. Amikor kijöttünk, a doktornő azt mondta, hogy az eredmény nulla. Eléggé mellbevágó volt. Krisztiánt eléggé megviselte, teljesen kétségbeesett.”

Ám a vizsgálatokat követő kezelések sikerrel jártak.

„Két hónap után láttuk, hogy mégiscsak javuló tendenciát mutat, nem kell búcsút mondani a közös gyermeknek” – fogalmazott Mazsi, aki arról is beszélt, hogy több inszemináción, azaz mesterséges spermafelhelyezésen és két lombikon is átesett.

„Először természetes úton próbálkoztunk, aztán voltunk inszemináción háromszor-négyszer, utána voltunk lombikprogramon. Az első engem nagyon megviselt, mert kiderült, hogy velem is van probléma. Peteházam volt, de petesejtet nem talált a doktor úr. Ez borzasztó érzés volt” – árulta el most már mosolyogva Berkiné, hiszen mindez már a múlté. A pici szépen fejlődik, Mazsi pedig nagyon jól viseli a várandósságot.

„Nagyon jól vagyok. Megkímélt a kisasszony eddig. Nekem az első három hónap zökkenőmentes volt. Reggel öt és hat között ébreszt mindennap, napközben egy picit kell csak pihennem. Mindent ugyanúgy tudok csinálni szerencsére.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét