Létrehozva: 2021.02.23.

Balázs Klári is megkapta a koronavírus elleni oltást, így érezte magát közben

Az énekesnő nagyon izgult először, aztán kifelé jövet már azt mondta, hogy egy szúnyogcsípés is kellemetlenebb ennél. Klári biztos benne, hogy akkor is hordani fogja a maszkot, ha már védett lesz a koronavírussal szemben.

Balázs Klári kedd délelőtt, a Bors kamerái előtt kapta meg az első koronavírus elleni védőoltását, aminek elmondhatatlanul örült. Úgy véli, hamarosan visszakaphatják a régi életüket és újra koncertezhetnek, ehhez viszont az kell, hogy a közönségük nagy része is be legyen oltva.

Korda György után Balázs Klári is megkapta a vakcinát (Fotó: Bors)

„Nem az oltástól kell félni, hanem a vírustól” – mondja a Új Szent János kórházból kilépve az énekesnő, majd így folytatja:

„Biztos vagyok benne, hogy ha már meglesz a védettségem, utána is maszkot fogok hordani. A keleti kultúrákban ez teljesen elfogadott, megvéd a rossz levegő és az egyéb vírusok ellen is.”

Balázs Klárit az oltásra elkísérte férje, Korda György is, aki boldogan újságolta, hogy végre megpuszilgathatja a feleségét.

A legendás zenészpár együtt érkezett az oltópontra (Fotó: Bors)

„Amíg csak nekem volt oltásom, nem nagyon puszilgathattam a feleségem, ennek mától hivatalosan is vége” – mondta jókedvűen az énekes a Borsnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Polgár Tünde kiosztotta követőit Katalin hercegné miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Szarvas Andi követői elárulták: a pikáns tartalmakra kíváncsiak

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondolnád: Takács Zsuzska ezt teszi Zámbó Krisztián távolléte alatt

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget