Létrehozva: 2020.08.19.

Szabó Ádám őszinte vallomása: Sokat hibáztam Andi mellett

Bár Tóth Andi és Szabó Ádám között véget ért a szerelem, a két fiatal nem fordított hátat egymásnak és eszük ágában sincs kígyót-békát kiabálni a másikra.

Valószínűleg mindannyian ismerjük azt a furcsa érzést, amikor szakítás után nem sokkal szembejön velünk az exünk és valahogy kezelnünk kell a szituációt. Nos, Tóth Andi és Szabó Ádám hétfőn futottak össze a Sztárban Sztár hetedik évadának sajtótájékoztatóján, ahol megerősítették a korábban már felröppent pletykákat a szakításukról. A fiatalok láthatóan békében váltak el egymástól, így nem okoz majd problémát számukra az sem, hogy történetesen egymás ellenfeleiként lépnek majd színpadra augusztus 30-tól a TV2 képernyőjén.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

Hogy Andi és Ádám szakítása mennyire békés, az kiderül a harmonikás-énekes lapunknak adott nyilatkozatából. „Nagyon sok emberséget tanultam a kapcsolatunkból. Erre a két és fél évre nem tudok úgy visszatekinteni, hogy megbántam volna. Nagyon szerettem Andit és szerettem vele együtt lenni. Viszont sajnos ez így véget ért, bizonyos okok miatt különváltak az útjaink. Mégis sokkal több lettem általa”- kezdte a Ripost-nak Ádám, aki azt sem tagadja, hogy sokat hibázott a kapcsolatban.

”Beismerem, sokat hibáztam. Nagyon fontos tapasztalatokat szereztem, már pontosan tudom, milyen baklövéseket nem követhetek el egy kapcsolatban, ha azt akarom, hogy örökké tartson… Érettebb férfi lettem… Tény, hogy sokszor viselkedtem zöldfülűként, és ezt nem szégyellem beismerni, egyáltalán nem ciki”- jelentette ki Ádám, aki most egy darabig biztosan nem vág bele egy újabb kapcsolatba, mert úgy döntött, kihasználja az egyedüllétet arra, hogy tisztába kerüljön önmagával és eldönthesse, mit is szeretne kezdeni az életével. Szeretne minden értelemben felnőni.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

„Andi volt a már nem gyerek életem első kapcsolata, de még most sem érzem úgy, hogy minden értelemben felnőttem volna. Az a helyzet, hogy én nem nagyon voltam még szingli eddigi életemben, és nem is nagyon volt időm arra, hogy megismerjem önmagam. Most ennek van itt az ideje. Szeretnék rövidesen úgy a tükörbe nézni, hogy tökéletesen ismerem azt a figurát, aki visszanéz rám. Eddig sokszor tettem fel magamnak a kérdést, hogy mit is keresek egy adott szituációban, vagy történetesen a kapcsolatomban és nem mindig tudtam a választ. Fontos, hogy tudjam, mit tudok adni a másiknak, hogy az jó legyen neki és nekem is. Most, hogy egyedül vagyok, egyre több dologra fény derül önmagammal kapcsolatban. Kvázi értékelő időszakban vagyok és sajnálom, hogy ez nem előbb jött…” – nyilatkozta a Ripost-nak Szabó Ádám, aki amellett, hogy Andi ellenfele lesz a hamarosan startoló Sztárban Sztárban, szorít egykori kedvesének, hogy minél több arcát megmutathassa a közönségnek és minél tovább versenyben maradjon.

Sokan félreismerik Andit Szabó Ádámnál aligha ismeri bárki jobban a fiatal énekesnőt, aki az utóbbi időben rengeteg támadást kapott a közösségi oldalain. Sokak szerint túl sokat mutat magából a megosztott fotóin. A zenész azonban tudja, egykori kedvesében sokkal több érték van, mint amennyit mások látnak benne. „Andi nem pusztán egy nagyon csinos lány, hanem egy fantasztikus tehetségű énekesnő is, aki nem rejtegeti az alakját csak azért, hogy mindenkinek megfeleljen. Ettől ő még énekesnő marad, aki nem keveset tett már le az asztalra, hiszen megnyert egy nívós tehetségkutatót is. Valamiért ezt sokan hajlamosak elfelejteni...” - mondta Ádám, aki szerint a Sztárban Sztár komoly lehetőség arra, hogy Andi újra megmutassa milyen sokszínű előadó.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

mindmegette.hu

Megszakad a szív: Vilmos herceg fakanalat ragadott, de közben is feleségéért aggódott

hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője