Létrehozva: 2021.06.05.

„Nem tudtam feldolgozni, hogy megnyertem” – megszólalt az Exatlon Hungary női győztese

Szente Gréta lapunknak elárulta, milyen érzések kavarogtak benne, miután megnyerte az Exatlon Hungary harmadik évadát. Sőt, pár kulisszatitkot is elárult.

Az Exatlon Hungary női döntőjében Szente Gréta és Buzás Dorottya küzdött meg egymással a 15 millió forintos fődíjért. A Kihívó lányok mindent beleadtak, emberfeletti teljesítményt nyújtottak a futamok során, azonban Gréti magabiztosan nyerte mindkét pályát, így végül ő emelhette magasba az Exatlon trófeáját.

A fiatal lány lapunknak elárulta, hogy érzi magát a győzelem után, és miként élte meg a futamokat Dorottya ellen.

Szente Gréta megcsinálta! Az Exatlon Hungary harmadik évadának legjobb női versenyzője lett
Fotó: TV2

„Nem tudom, másból mit hozna ki egy ilyen győzelem, de én egyáltalán nem tudtam felfogni. Amikor a többiek mondták, hogy megnyertem és jöttek gratulálni, akkor sem tudatosult még bennem, hogy ez mit jelent. Ott és akkor ez olyan érzés volt, mintha egy átlagos versenynapot nyertem volna meg. Nem tudtam feldolgozni azt, hogy valójában mit is jelentett ez a nap, és azt sem, hogy ezzel vége számomra az Exatlonnak” – kezdte a Ripost-nak Gréti, aki szerint Dóri nagyon jó ellenfél volt, annak ellenére is, hogy az utóbbi időben eltávolodtak egymástól.

Amikor bekerültem a játékba, nagyon közel kerültünk egymáshoz, nagyon sok mindent meg tudtam vele osztani. A játék folyamán azonban egy kicsit eltávolodtunk egymástól, nem találtuk már azt a kezdeti közös hangot. A végén én ennek ellenére is úgy tekintettem rá, mint egy nagyon jó csapattársra, egy olyan ellenfélre, akivel méltó csatát vívhatok a döntőben„ – tette hozzá a Kihívó.

Grétivel együtt örültek a többiek is

Fotó: TV2

Viktor volt a legnagyobb támasza

Gréti úgy érzi, nagyon sokat köszönhet a csapatának, hiszen amikor mélyponton volt, mindig ott voltak mellette és számíthatott a Kihívókra. Főként Viktorra, aki mindig ellátta őt tanácsokkal.

„Úgy gondolom, hogy mindenkire számíthattam a csapatból. Bármilyen szomorú pillanatom volt, vagy nem úgy sikerült egy nap, én bárkivel tudtam beszélgetni, és mindenki ki tudott húzni ebből a rossz hangulatból. Viktor volt az, aki olyan tanácsokat tudott adni, és olyan beszélgetéseket tudtam vele folytatni, ami nagyon sokat segített nekem a verseny alatt. Tényleg nagy támasz volt nekem” – fogalmazott a győztes.

Nem döntött még a nyereményről

„Próbáltam gondolkozni rajta, mi legyen a nyeremény sorsa, de még konkrétan nem tudok erre válaszolni. Az biztos, hogy szeretném értékálló dologba befektetni, de még ki tudja, mit hoz a jövő. Biztos vagyok benne, hogy ha eljön az ideje, tudni fogom, hol lesz ennek a pénznek a legjobb helye” – tette hozzá Gréta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

mandiner.hu

Miért rúgta ki a jóbarátját Novak Djokovics?

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell