RETRO RÁDIÓ

Exatlon Hungary: Szarka Ákos bevallotta, így érez Szabó Franciska iránt

Szabó Franciska és Szarka Ákos közel került egymáshoz
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 03. 02. 05:50

Szabó Franciska és Szarka Ákos barátsága a nézőket is megérintette, hiszen a Bajnokok csak az elmúlt pár napban fedték fel egymásnak az érzéseiket.

Szabó Franciska sérülése nehéz helyzetbe sodorta a Bajnokokat, hiszen sokáig az is kérdéses volt, hogy egyáltalán versenyben maradhat-e a cselgáncs Európa-bajnok. Hétfő este a csapat jó híreket kapott, ha Franci lába a várt ütemben gyógyul, újra pályára léphet, így érthető, hogy hétfőn nem csak a villáért és az előnyért küzdöttek a pirosak, de Franciért is.

A nap végén pedig ők örülhettek, ugyanis 10:8-ra nyertek a Kihívókkal szemben. A Bajnokok egyik kulcsjátékosa ezúttal Szarka Ákos volt, két pontot is szerzett a csapatnak az Exatlonban.

Szabó Franciska és Szarka Ákos közel került egymáshoz
Fotó: TV2

„A villa megszerzésénél abszolút motiváló volt a csapat számára és nekem is, hogy Franci személyében volt egy sérültünk. Fontos, hogy minél előbb jól legyen, pláne, hogy egy erős játékosunk. Most minden eddiginél nagyobb szükségünk volt a villára, hogy megkönnyítse a mindennapi életünket, így extrán ráfordultunk erre a célra” – kezdte lapunknak Ákos, aki kiemelte: nincsenek könnyű helyzetben, hiszen Franci hiánya érezhető a versenyek alatt. Ám már az is hatalmas segítséget jelent számukra, hogy csapattársuk, Szabó Franciska a pálya széléről biztathatja őket.

„Ami Francival történt, az hatalmas érvágás a csapatnak. Bárhogy is alakul, bármilyen ütemben gyógyul, onnantól, hogy kicsit is nélkülöznünk kell, az veszteséget jelent. Ő is az a Bajnok, akitől láthatóan tartanak a Kihívók, akiknek soha nincs könnyű útjuk vele szemben. Az, hogy legalább a pályán ott tud lenni, az is segítség nekünk, hiszen legalább a meglátásait megosztja velünk. Pláne, hogy sokszor egyediek és kivételesen élesek az észrevételei” – mondta a Bajnok, aki az elmúlt napokban közel került Francihoz, hiszen ahogy mindenkit, őt is nagyon megérintette Szabó Franciska balesete.

„Érvágás lenne, ha elveszítenénk Francit”

„Francira ugyanúgy csapattársként tekintek, de ott van az a plusz, hogy hasonló korosztály vagyunk, emiatt sok mindent hasonlóan látunk, vagy éppen hasonló dolgokat éltünk meg. A balesetnél egyértelműen megmutatkozott, hogy komoly érvágás lenne, nekem és a csapatnak is, ha esetleg elveszítenénk Francit” – jelentette ki Ákos.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.