tóth gabi
A rockzene rövid életű, de mára klasszikussá vált zenekara, a Dinamit is fellépett a raktárkoncert-sorozaton. Az együttes dalait újra Vikidál Gyula énekével hallhattuk, olyan dinamikus előadásban, mintha nem telt volna el csaknem négy évtized a csapat feloszlása óta.
Bár csak bő két évet ért meg, 1979-ben szenzációként robbant a magyar rockéletbe a Dinamit együttes. Igazi „zenészválogatott” volt, amelynek frontembere, Vikidál Gyula, akinek egyedi hangja minden csapat hangzását meghatározta.
A formáció a '81-es feloszlás után sokáig csak szép emlék maradt a rajongók számára, de a kétezres években újjáalakult, idén pedig már hárman is a Dinamitban zenélnek az eredeti muzsikusok közül: Szűcs Antal Gábor, Németh Gábor, és Vikidál Gyula.
A raktárkoncerten ugyanazt az élményt nyújtotta a zenekar, mint negyven évvel ezelőtt: a Dinamit újra nagyot durrant így a nosztalgiázó öreg rockerek mellett alighanem a műfaj rengeteg fiatal rajongóját megnyeri magának.
Milliárdos segítség
A raktárkoncert-sorozat a kormány 5,3 milliárdos mentőcsomagja a világjárvány miatt bajba jutott hazai zenei ipar számára. A nézők nélküli helyszínen az egyik divízióban olyan népszerű előadók és zenekarok kapnak fellépési lehetőséget, mint Keresztes Ildikó, Balázs Fecó, Demjén Ferenc, Zorán, az Edda vagy a Neoton. A legnagyobb hazai sztárokból és befutott fiatal tehetségekből álló programsorozatot Rózsa István producer fogja össze. A fellépésekről készült felvételeket online közvetítésen keresztül láthatják a nézők a .