Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.30.

Raktárkoncert: Ha nem zenélhetne, a vendéglátásban dolgozna Jolly

A koronavírus-járvány miatt Jollynak manapság csak különleges alkalmakkor van lehetősége színpadra állni.

Jollynak manapság csak különleges alkalmakkor van lehetősége színpadra állni, ilyen volt a fellépése a kormány által 5,3 milliárd forinttal támogatott Raktárkoncert-sorozatban, amelyre párja, Barbara is elkísérte.

Fotó: Bors – Dombovári Tamás

„Attól, hogy a fellépések leálltak, az élet megy tovább, és zenére mindig

szüksége van az embereknek. Most talán jobban, mint bármikor máskor, mert mindenkinek sok nehézséggel kell szembenéznie. Jó néhányan elvesztették a munkájukat, úgyhogy igyekszem a zenémmel elfeledtetni a gondjaikat” – magyarázta lapunknak Jolly, aki korábban az egyik legfoglalkoztatottabb magyar előadó volt, manapság viszont csak elvétve állhat közönség elé.

„Nagyjából kéthetente szoktam koncertet adni, de mivel a fellépések mellett tévézem is, a Zenebutik csatornán több műsort is gyártok, és más előadóknak is szerzek zenéket, ma sem unatkozom. Egyébként, ha a szükség úgy hozná, simán vállalnék civil munkát is. Korábban szállodában dolgoztam, felszolgáló voltam, úgyhogy a vendéglátásban van némi tapasztalom. De akár azt is el tudom képzelni, hogy egy hotelben vacsoravendégeknek zenéljek egy szál zongora kíséretében. Egyelőre azonban maradnék az önálló buliknál, mulattatásnál hisz ehhez értek, ez az életem. Nem szívesen mennék el mondjuk autószerelőnek„ – mondta, a 42 éves énekes, aki nagyon rosszul éli meg, hogy csak különleges alkalmakkor találkozhat a rajongóival.

Fotó: Bors – Dombovári Tamás

„Születésnapokra, esküvőkre, házassági évfordulókra vagyok hivatalos, amiknek persze nagyon örülök, de nyilván jobb lenne, ha több lehetőségem volna fellépni. És nem a pénz miatt! Nyilván nekem is meg kell élnem valamiből, hisz én is kapom a sárga csekkeket, mint bárki más, de nem elsősorban a pénz miatt zenélek, hanem mert ez éltet, ezt szeretem csinálni” – fogalmazott.

Jolly Raktárkoncertje, ahogy a többi koncertfilm is, az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában folyamatosan megnézhető lesz.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor