Létrehozva: 2020.12.07.

Nemzetközi díjat zsebelt be Fésűs Nelly lánya

A színésznő igazán büszke Csengére, hiszen a fiatal tehetség mindezt egyedül érte el.

Nem akármilyen sikert ért el Fésűs Nelly lánya, Csenge! A fiatal tehetség részt vett egy nemzetközi versenyen, amit énekeseknek és dalszövegíróknak hoztak létre. A pandémiára tekintettel idén ezt online rendezték meg, ráadásul magyar indulója is volt a versenynek. Csenge igazán büszke lehet magára, ugyanis elnyerte a nemzetközi előadók díját.

Fotó: Instagram

„Szerintem nincs a világon nálam büszkébb anyuka! Megcsinálta egyedül, nem azért mert ő a Fésűs Nelly lánya! Saját erőből és végül sikerre is vitte!” – fogalmazott Nelly, aki joggal büszke a lányára, ugyanis Csengének a felnőttek kategóriájában sikerült nyernie. Mindamellett pedig, hogy énekel, a modell karrierje is ível felfelé, ráadásul a színészi tehetségét is megmutatta már.

Íme, Csenge nyertes előadása!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell