Létrehozva: 2020.01.07.

Hatalmas siker volt a VI. Bécsi Újévi Koncert

Hatalmas sikerrel és ismét telt ház előtt tartotta újévi gálakoncertjét Bécsben, a Wiener Konzerthausban Mága Zoltán.

Január elsejei budapesti gálakoncertje után, január 5-én, immáron hatodik alkalommal tartotta meg Bécsben az újévi koncertjét Mága Zoltán.

A népszerű hegedűművész különleges és egyedi műsorral készült a Wiener Konzrethaus közönségének, amely repertoárjában is teljesen más volt, mint budapesti gálaestje.

A hangversenyen több Kossuth-díjas, elismert előadóművész is közreműködött, de színpadra lépett a hegedűvirtuóz fia, ifjabb Mága Zoltán is, aki mindössze 14 éves, mégis a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rendkívüli Tehetségek Képzőjének másodéves hallgatója.

A koncerten a Berlinben élő fiatal, világjáró karmester, Farkas Róbert vezényletével közreműködött a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar és a Budapesti Gipsy Virtuózok, több számban pedig a Primarius Táncművészeti Kar művészei színesítették a produkciót. A művészeti vezető Zsoldos Béla Liszt-díjas zeneszerző volt.

A hegedűművész az osztrák fővárosban tartott gálaestje után ez évben is folytatja világkörüli turnésorozatát, amelynek keretében februárban ismét nagyszabású koncertet ad New York-ban a Metropolitan világhírű művészeivel, de Ausztrália, Új-Zéland, Kína, Japán színpadain is szerepelni fog.

 

A Prima Primissima-díjas hegedűvirtuóz egy év múlva, a hagyomány folyatásaként 2021-ben is megrendezi bécsi újévi koncertjét, ahogyan Budapestről, Magyarország fővárosából is ismét köszönteni fogja Európa polgárait.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Az ukránok megölték az oroszok „légvédelmi mesterlövészét”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor