Létrehozva: 2019.10.08.

Balhé a Séfek Séfe adásában: durván beszóltak Krausz Gábornak

Lakatos László már az előző évadban is feltűnt, ám nem tanult a hibáiból és az építő jellegű kritikákból, így megint elvérzett.

A Séfek Séfe kedd esti adásában okoz kisebb botrányt Lakatos László Laki, a műsor nagy visszatérője. A férfire jól emlékezhetnek azok a nézők, akik az előző évadot is figyelemmel követték: kötekedő stílusa, túlzott önbizalma, nagyképűsége és kevésbé sikeres főztjei miatt a zsűri már akkor sem zárta őt a szívébe.

Hamar ki is esett a TV2 műsorából, ám az idei évadban újra próbálkozott, az általa készített étel azonban most sem nyerte el az ítészek tetszését. Ahelyett, hogy László megfogadta volna az építő jellegű kritikát, kötekedni kezdett és közölte, hogy szerinte semmi baj nincs a főztjével.

„Emberek vagyunk, hárman vannak, magukon kívül még jó pár millió ember él a Földön, oké?” - reagált idegesen, majd miután Krausz Gábor őszintén elmondta, hogy szerinte Lászlónak nincs helye a szakmában, a versenyző csúnya személyeskedésbe kezdett.

„Fogalmam sincs, hogy ki vagy igazából, de nem akarlak megbántani... Maximum annyit tudok rólad, hogy Tóth Gabival jöttél össze” – szúrt oda a férfi, mire Krausz reagált.

„Én is meghallgattalak, még ha hülyeség is, amit mondtál. Azt javaslom, az álmokat akkor kergesd, ha reális. Te nem leszel szakács. Másodjára jöttél ide, és másodjára is sz*rt hoztál. Nagyon szépen kérlek, jövőre ne gyere vissza!” – mondta a zsűritag az idegesen távozó férfinek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell