SHOWBIZ

Óriási bejelentést tett Hajdú Péter

A Life TV kedd délelőtt egy nagyszabású sajtótájékoztató keretein belül ismertette a csatorna elmúlt egy évének sikereit, valamint az őszi programtervezetet. Minden eddiginél nagyobb dobásokkal készülnek idén ősszel!
címkék:
  • Szerző: Doris

Hajdú Péter egy nem mindennapi díszletben köszöntötte a sajtó munkatársait, valamint a Life TV dolgozóit keddi sajtótájékoztatójukon. A Frizbi című műsorban látható íróasztal mögött ülve árulta el, hogy a nagy sikerű late night show ősszel visszatér a képernyőre, a Life TV-n lesz látható október 3-tól.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Óriási bejelentést tett Hajdú Péter

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Azt gondolom, hogy a Frizbi lesz az ősz egyik nagy durranása a Life TV-n. Amikor egy évvel ezelőtt találkoztunk, akkor a 68. helyen állt a Life TV, és 68 százalék volt a lefedettsége. Mára egy top 10-es csatorna lett és 93 százalék a lefedettsége, de az Ozone TV nézettsége is megnégyszereződött. Ez egy nagyon kemény meccs volt, és még ennél is keményebb lesz. Elértük a Life TV-vel ugyanis azt 1 százalékos álomhatárt, amit kitűztünk, innentől kezdve még nehezebb lesz. Célunk, hogy bekerüljünk az 5 legnézettebb csatorna közé, és ezt meg is fogjuk valósítani” – mondta eltökélten Hajdú Péter vezérigazgató, aki hamarosan már háromszoros apukának mondhatja magát.

Óriási bejelentést tett Hajdú Péter

Fotó: Szabolcs László / Ripost

Hajdútól a programigazgató, Kiss Péter vette át a szót, hogy ismertesse, milyen nagy dobásokkal készül ősszel a csatorna. Kiss elmondta, neki is különleges élmény a hamarosan újrainduló Frizbi díszletei között állni, ám nem ez a műsor lesz az egyetlen nagy durranása a Life TV-nek.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„Van egy olyan mondás, hogy a járt utat járatlanért ne hagyd el, mi is ehhez tartjuk magunkat. Olyan gyártott tartalmakat hozunk vissza, amiket a nézők már megszerettek. Ami fontos bejelentés, hogy a Life TV ez év őszére a szórakoztató műsorok gyártott óraszámát illetően felzárkózott a harmadik helyre. Ez csak egy száraz adatnak tűnik, de egy kábeltévé költségvetéséből gazdálkodtuk ki, igazi csapatmunka volt” – ecsetelte Kiss Péter.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

A török romantikus vígjátékok és a már említett Frizbi mellett, idén ősszel ismét jön az Összezárva Hajdú Péterrel, ahol a műsorvezető 24 órát tölt együtt a meghívott vendéggel, valamint vasárnaponként, a Frizbi előtt érkezik az Activity Ábel Anitával, ami felejthetetlen perceket és rengeteg nevetést ígér. Sőt, Joshi Bharat is új megbízatást kapott a cégtől.

 

címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?