Létrehozva: 2019.10.17.

Fenyő Iván szerint imádni fogják a nézők az új sorozatát

A színész és kollégái már hetek óta megfeszített tempóban dolgoznak a hamarosan képernyőre kerülő Minta Apák című szérián.

Heti öt napot forgatnak, mégis nagyon élvezik a közös munkát a Minta Apák színészei. A TV2 új sorozatának munkálatai idén szeptemberben kezdődtek, és igazi sikernek ígérkezik a produkció.

Olyan színészek játszanak benne, mint Fenyő Iván, Klem Viktor, Szabó Kimmel Tamás, illetve Mészáros Béla. Fenyő elárulta, jó hangulatban telnek a napjaik, a stábtagokkal sokat nevetnek és viccelődnek, és hisz benne, hogy a nézők is szeretni fogják a sorozatot.

„Nagyon nagy a hajtás, ez kemény munka. Nem is gondolná senki, hogy mennyire megerőltető. Nagy esély van arra, hogy a karaktereket a nézők megszeressék, és mivel minden nap látják majd őket, ezért azt érezhetik, hogy ott élnek velük” – mondta el a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell