RETRO RÁDIÓ

Exatlon Hungary: Megható sorokkal búcsúzott a két Bajnok

Exatlon Hungary: Megható sorokkal búcsúzott a két Bajnok
RIPOST
Szerző
RIPOST
Létrehozva2020. 05. 29. 08:20

Kempf Zozo és Szabó Dorka számára véget ért a verseny.

Harmadik helyezettként búcsúzott Szabó Dorka és Kempf Zozo az Exatlon Hungary versenyéből. A döntőben így a lányok közül Pap Dorci és Busa Gabriella méri össze az erejét, míg a fiúk közül Adu László és Böjte Dave áll majd rajthoz.

Fotó: Exatlon Hungary / TV2

„Hosszú idő volt, 107 versenynap, amiben voltak jobb és rosszabb pillanatok is mindenkinek, de összességében nagyon jól éreztem magamat. Nagyon örülök, hogy ez a lehetőség megadatott nekem.Büszke vagyok a harmadik helyezésre, nem gondoltam, hogy idáig eljutokmondta a Ripost-nak Zozo. A BMX világbajnok mellett még egy Bajnok, Szabó Dorka is búcsúzott, így a fináléban már csak egyetlen versenyző, Busa Gabi képviseli a pirosakat.

„Két olyan lány végzett előttem, akik megérdemelten vannak a döntőben. Mindketten az első naptól kezdve küzdenek, nagyon ügyesek. Nem vagyok csalódott, Gabi megérdemelten nyert, fejben ő volt az erősebb. Nagyon szurkolok neki, mert egyedüli Bajnokként maradt versenyben- fogalmazott Dorka, aki bevallása szerint csak nyert az Exatlonnal, ezért egyáltalán nem csalódott a harmadik hely miatt.

A nézőknek már nem kell sokáig várnia, pénteken kiderül, melyik női versenyző állhat a dobogó legfelső fokára, hétfőn pedig fény derül a legjobb férfi versenyző kilétére is.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.