Létrehozva: 2022.01.22.

Exatlon All Star: újabb versenyző álma tört össze

Harmadik párbajához érkezett az Exatlon All Star! Ezúttal két fiú állt rajthoz: a pirosaktól Virág Andris, míg a kékektől Mischinger Péter.

Ismét elbúcsúzott egy versenyző az Exatlon Hungary versenyétől pénteken! Ezúttal egy Bajnok és egy Kihívó párbaját nézhették végig a nézők, ugyanis az első Végjátékot a pirosak, a másodikat pedig a kékek bukták el. Így a két csapat leggyengébb statisztikájú játékosai álltak rajthoz: Virág Andris és Mischinger Péter.

Fotó: TV2

A fiúk mindent megtettek a bennmaradásért, hiszen mindkettejük vállát óriási teher nyomta. Andris szerette volna megtörni a Bajnokok rossz szériáját, az elmúlt két párbajon ugyanis piros versenyzők estek ki. Vestator pedig még szeretett volna bizonyítani a nézőknek.

Bár Mischinger Péter megnyerte az első futamát, a többit nem sikerült hoznia, így ezúttal ő búcsúzott az Exatlon All Startól. Társai könnyes szemmel búcsúztak tőle.

Mischinger Petinek ennyi volt az Exatlon
Fotó: TV2

„Még keresem a szavakat. Nehéz megszólalni. Azt gondolom, hogy van az a küzdelem, ahol nem szégyen alul maradni, Andrissal szemben nem volt az. Én nyerni jöttem, mégis elsőként távozok a csapatomból. Legutóbb utoljára távoztam, most elsőként kell mennem... Próbáltam felkészülni, de mindegy, milyen terveim vannak vagy voltak, nem szoktak összejönni, mégis a végén mindig jól alakult. Megvolt az oka, hogy itt voltam, és annak is megvan, hogy távozok. Egy biztos, én épültem belőle” – mondta kiesése után Vesti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

mandiner.hu

„Aki nem akar meghalni Ukrajnáért, az pocsék ember!” – Menczer Tamás reagált Gyurcsány szavaira

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Bemutatkozott az új Superman, rögtön szét is alázták a csalódott rajongók

SHOWBIZ

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői