tóth gabi
A Duna Televízió közkedvelt délelőtti magazinműsorának, a Család-barátnak a műsorvezetői sem tétlenkednek otthon. A megszokott stúdiós környezet helyett otthonaikból jelentkeznek délelőttönként élőben a műsor Facebook-oldalán és megmutatják, mivel is töltik az idejüket, illetve tippekkel látják el nézőiket.
A Család-barát műsorvezetői esténként teljesen új oldalukról mutatkoznak be, ugyanis ettől a héttől este nyolc órától esti mesével kedveskednek – szintén a Család-barát Facebook-oldalán – a legkisebbeknek.
„Régi vágyam válik most valóra. Gyerekkorom óta nagyon szeretem a meséket. A főiskolán a kis diákjaimnak olvastam fel többször, amióta pedig megszülettek a fiaim, nekik mesélek. Nagyon élvezem!” – árulta el Novodomszky Éva, aki azt is hozzátette, hogy többek között gyermekei és saját kedvenc meséit is felolvassa majd.
Régi és új nagy kedvencek hangoznak majd el esténként. Rátonyi Kriszta például Csukás István szerethető történetei közül válogatott, Csalami Csabától ”fiúsabb” mesék, mondák lesznek hallhatók, de lesz Lázár Ervin, Lackfi János, sőt Grimm mese is és A Négyszögletű Kerekerdő egy bizonyára jól ismert részlete is elhangzik majd Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie tolmácsolásában.
A műsorvezetők legkedvesebb meséi mellett közkívánatra a nézők kedvencei is sorra kerülnek!