Létrehozva: 2020.08.12.

Rendhagyó koncertsorozatra indul Korda György és Balázs Klári

A házaspárt megviselte a bezártság, ősszel viszont a biztonsági előírások betartásával újra színpadra állnak.

Szigorúan betartotta a koronavírus miatt elrendelt intézkedéseket Korda György és Balázs Klári. A házaspár hónapokig nem mozdult ki az otthonából, és színpadra sem léptek. Most már bátrabbak, de még mindig nagyon vigyáznak magukra.

Őszre pedig – úgy tervezik – vissza fognak térni a közönségükhöz is.

Fotó: Keller Mátyás / Ripost

„Novemberben indul egy olyan koncertturnénk, ahol rengeteg meglepetés várható mind látványosság, mind pedig új dalok tekintetében. Ez egy afféle ültetett színházi koncert lesz, ötszáz fő alatt. Nagyon készülünk rá, nagyon nagy az érdeklődés, ami jól esik. Van olyan hely, ahol azt kérik, hogy délután is csináljunk egy előadást, meg este is, mert annyian kíváncsiak ránk. Mi pedig boldogan vállaljuk ezt a feladatot” – mondta el a Mokkában a házaspár.

j

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai