Létrehozva: 2021.12.16.

Hónapok után sincs béke: Összeugrott Oláh Gergő és Gyepi

Oláh Gergő és Gyepes Gábor között hónapokkal a Farm VIP forgatása után is tapintható a feszültség. Demcsák Zsuzsa megpróbálta elsimítani az ellentétet. Ez lett belőle!

Oláh Gergő és Gyepes Gábor ismét összepattantak, pedig a kettejük között a feszültség hónapokkal korábban, a Farm VIP forgatása alatt alakult ki.

Fotó:TV2

A két híresség között az okozott nézeteltérést, hogy az énekes a focista meglátása szerint ok nélkül állt bele feleségébe, Póth Diába. Igazi ellentét az után alakult ki köztük, hogy Gyepes Gábor trehányak és rendetlennek nevezte Oláh Gergőt. A felek most a TV2 kalandreality-jének háttérműsorában kerültek szembe egymással. Demcsák Zsuzsa megpróbálta elsimítani a vitás helyzetet, de nem igazán járt sikerrel.

Gergő és Gábor a Farm, ahol éltünk stúdiójában is összeugrott. Gyakorlatilag semmiben nem érettek egyet. A műsorban azt a pillanatot idézték fel, amikor az énekes úgy döntött, hogy a feszültség tisztázása céljából indult beszélgetésből kiszáll és gyakorlatilag faképnél hagyta a profi focistát és az egykori műkorcsolyázót.

Fotó: TV2

„Én szerettem volna elsimítani a kialakult helyzetet a farmon, de gyakorlatilag nem jutottam szóhoz. Egyetlen mondatomat sem tudtam befejezni. Dia mindig visszavette a szót. Ha nem hallgatnak végig, pedig szeretném elmondani a dolgomat, akkor szerintem elegem lehet belőle és felállhatok” - reagált Gergő, aki kitért a vitájuk másik sarkalatos pontjára is. „Nagyon durva, hogy mindent, ami ott történt, ti most rám húztok. Azt mondjátok, hogy én mocskos, retkes vagyok!” - fakadt ki Oláh Gergő. A műsorvezető végül rákérdezett Gyepinél, hogy például Henry Ketner rendetlensége miért nem irritálta annyira, mint Gergőé.

„Ez érdekes dolog! Henry nekem nagyon szórakoztató volt. Vele szemben valahogy nem éreztem azt a késztetést. Vele nem volt semmi olyan problémám, ahonnan elindult volna az, hogy rászóljak. Gergőnél a Dia felé való hozzáállása volt szerintem a kiindulópont” - magyarázta Gyepes Gábor.

Hogy a kettejük közt feszülő nyilvánvaló ellenszenvet mi táplálta, és hogy volt-e köztük még vita a játék során, az kiderül a Farm VIP csütörtök esti epizódjából, amikor is a játékosokra egy újabb farmgyűlés vár.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna beismerte: elkerülhetetlen a totális összeomlás

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

mandiner.hu

Orbán Viktor is reagált arra, hogy karhatalommal akadályozzák Brüsszelben a békepárti és migrációellenes konferencia megtartását

life.hu

Így tudod eldönteni, hogy jól állna-e a sztárok kedvenc frizurája, a bob: biztos módszer

vg.hu

Ő lehet Magyarország legidősebb embere – nem akárki köszöntette fel a születésnapján

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Mi legyen az ebéd hétvégén? 13 tuti recept, amiért rajong majd a család

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője