Létrehozva: 2021.03.18.

Páros lábbal szálltak bele Nagy Feróba: Nos, a zenész sem maradt csöndben!

Nagy Feró örömét még az sem tudja elvenni, hogy vannak, akik úgy tartják, nem a munkássága miatt kapta meg március 15-én a Kossuth-díjat. A zenészt azonban nem érdeklik a gyűlölködő vélemények, sőt elárulta, élvezi, hogy sokakat felidegesített a kitüntetése.

Szerző ripost

A Retro Rádió Bochkor szerdai adásában szóba került, hogy bár rengetegen gratuláltak Nagy Ferónak a Kossuth-díjhoz, voltak sajnos olyanok is, akik nem tartják őt az elismerésre érdemesnek. A Beatrice frontembere most elmondta, mit gondol erről.

„Zenészként és a különböző tevékenységek után sem fordult meg a fejemben, hogy nekem ez jár, hogy ezzel lehetne jutalmazni a munkásságomat. Én csak végeztem a dolgom. De miután megkaptam, elővettem a könyveket, megnéztem, milyen dalokat írtam, és rájöttem, megérdemlem” – mondta nevetve Nagy Feró a rádiós műsorban, majd arra a kérdésre, ha egy időgéppel visszautazhatna a múlt rendszerbe a díjjal, kinek dorgálná oda a kitüntetését, azt válaszolta: csak azoknak, akik nem ismerik el a munkásságát.

Feró szerint az emberi butasággal nincs mit kezdeni, főleg ha gyűlölettel párosul (Fotó: Bors)

„Van, aki azt mondja rám, ez az ember nem tud semmit. Akkor én a semmire kaptam a Kossuth-díjat. Nekik, a pocskondiázóknak dörgölném az orra alá, hogy mégis nekem ítélték” – mondta.

A díjazását érintő támadások kapcsán a Bors is megkereste a Beatrice frontemberét.

Azért kaptam meg a Kossuth-díjat, hogy felidegesítsem azokat a liberálisokat, akik ellenem vannak. Van egy számomra igen kedves mondat – bár nem én találtam ki –, Tamási Áron fogalmazott jól: „Az igazságot is meg lehet szokni!”. Hallottam, hogy az interneten nagyon megoszlanak a vélemények a díjazásomról, de én szándékosan nem olvasok olyan kritikákat, amihez még a nevüket sem vállalják fel az emberek. Nem akarom, hogy bármilyen negatív gondolat eljusson hozzám. Egyrészt nem érdekel, másrészt ezek mögött a gondolatok mögött nincs tartalom. Az emberi butasággal nem lehet mit kezdeni, főleg, ha mindez óriási gyűlölettel párosul – mondta a zenész, majd hozzátette, főleg az emberek szeretetét érzi.

„Amióta hivatalosan is bejelentették a díjamat, bármerre megyek, mindenki mosolyogva gratulál, idősek és fiatalok egy­aránt. A szemembe senki sem mondta még azt, hogy nem jogosan érdemeltem meg ezt az elismerést. De bevallom, örülök a negatív véleményeknek is, mert ez azt jelenti, hogy a Kossuth-díjam felborzolta az emberek idegeit. Az nem véletlen, hogy komoly szaktekintélyek ülnek a bizottságban, ahol ezek a döntések születnek. Élvezem, ha valaki ekkora hülyeségeket le mer írni. Ez a fajta vélemény csak őket minősíti. Elképesztő, milyen mérhetetlen gyűlölettel tudnak egy ilyen témához hozzászólni. Inkább maradnának csöndben! Ma már az internet olyan szólásszabadságot ad, amely még mindig nem megszokott. Sokan azt hiszik, az ő véleménye a legfontosabb” – fogalmazott a zenész.

Szerző ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai