Létrehozva: 2020.11.02.

Meghosszabbították Szilágyi István fiának letartóztatását

A védelem indítványát a bíróság elutasította.

Ismételten meghosszabbították a letartóztatását az ez év májusában megölt színész fiának – írja a Fővárosi Főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség indítványának helyt adva a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája 2021. január 15. napjáig meghosszabbította annak az 50 éves férfinak a letartóztatását, aki 2020. május 3. napján a reggeli órákban budapesti XVII. kerületi otthonukban olyan súlyosan bántalmazta édesapját, hogy a sértett meghalt.

A május 3-án kegyetlenül meggyilkolt Lópici Gáspár megformálóját, Szilágyi Istvánt egy ország zárta a szívébe (Fotó: Profimedia)

A védelem lakás elhagyását megtiltó bűnügyi felügyelet elrendelésére vonatkozó indítványát a bíróság elutasította és megállapította, hogy a bűncselekmény kiemelt tárgyi súlya és a gyanúsított személyi körülményei, valamint a bűntettesi előzményei alapján változatlanul megállapítható a szökés, elrejtőzés, valamin a bűnismétlés veszélye, amelyek kiküszöbölésére enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása nem lenne elegendő.

A Fővárosi Főügyészég hozzátette: a végzés nem végleges.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

SZTÁR

Megható fotó, így öleli kislányát Hosszú Katinka

SZTÁR

A Next Top Model Hungary stylistja: a modellek hibája néha tervezett

SZTÁR

Rúzsa Magdi és Kylie Minouge ugyanolyan ruhában pózol

SZTÁR

Budavári Fülöp szinte mindent megenged a kutyusának

SZTÁR

Gyanús jelek: szövődmények alakultak ki Katalin hercegnénél?

SZTÁR

"Nyafi kukac" - kíméletlen őszinteséggel jellemezte magát Rácz-Gyuricza Dóra

SZTÁR

A TV2 csodás sztárpárjának elváltak útjai