Létrehozva: 2020.02.20.

Most már biztos: Szente Vajk újra szerelmes, ő a szerencsés választott

A 38 éves műsorvezető évekkel ezelőtti válása után újra boldog.

Igazak a pelykák, miszerint Szente Vajknak, új párja van, ezt meg is erősítette.

Fotó: Instagram

A Jászai Mari-díjas rendező és író és a korábban táncművészként dolgozó 26 éves Tiborcz Fanni néhány hónapja találtak egymásra, és bár nem szerettek volna a nyilvánosság elé állni, már nem lehet titkolni a kapcsolatukat. Gyakran jelennek meg együtt rendezvényeken, legutóbb egy színházi darab partiján láthatták őket. Ezután is szeretnék kerülni a nyilvánosságot, de elmesélték, hogyan lettek egy pár.

„Évek óta ismerjük egymást, hiszen dolgoztunk már együtt, és bár mindig szimpatikusak voltunk egymásnak, beszélgetésen kívül soha nem volt több. Pár hónapja egy baráti összejövetelen viszont megváltozott minden, és megtettük az első lépést egymás felé. Azóta ismerkedünk, még az elején járunk a kapcsolatunknak” – mondta Szente Vajk.

„Ahogyan eddig sem, úgy ezután sem szeretnék a magánéletemmel szerepelni, szóval közös összebújós, tengerparti fotót tőlem hiába várnak. Ám titkolózni, bujkálni nem akarunk, mert nincs miért. Szeretném, ha kedvem tartja, akkor megfoghassam Fanni kezét az utcán, vagy bárhol, ne kelljen attól tartanom, hogy ki lát meg, vagy fotóz le minket” – magyarázta Vajk, akinek válása a 36 éves Erdélyi Tímeával októberben lett hivatalos.

Bár Fanninak már civil foglalkozása van, régebben többször is dolgozott együtt Vajkkal.

„Korábban táncművészként több TV2-s produkcióban is dolgoztam, és két darabban is, amit Vajk rendezett. Az egyik négy esztendeje a Shrek volt, majd két éve az Apáca show-ban is találkoztunk, de mindig csak munkakapcsolat volt köztünk” – kezdte a Blikknek Fanni. „Egy-két hónapja egyre többet beszéltünk, majd átalakult a kapcsolatunk, bár még nagyon friss, kiegyensúlyozott életet élünk. Nem költöztünk össze, ez egyelőre nincs napirenden, de sok időt töltünk együtt” – tette hozzá.

Fanni korábban is látta párját színpadon, ám az utóbbi időben jobban követi munkásságát.

„Régebben is láttam a színpadon és a rendezéseit is, ám mostanában amire volt lehetőségem, újra beültem, mert már más szemmel nézem az előadást is” – tette hozzá.

Vajk házassága 3 éve futott zátonyra, azóta először vállalja kedvesét a nyilvánosság előtt. Életében szinte a munkája a legfontosabb, korábban maga beszélt arról, hogy nem sok nő viselné ezt el, ám mivel Fanni korábban a szakmában dolgozott, pontosan tudja, hogy mivel jár egy színházi ember munkája.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

ripost.hu

"Nagyon kemény..." - Tóth Andi hasonmása tarol a neten - Videó

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

ripost.hu

Így gondozd most az epret, hogy májusra gyönyörű termésed legyen

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó