Létrehozva: 2018.12.06.

Lebuktak a premieren: ezt a csinos nőt szereti az Aranyélet sztárja

El sem mozdultak egymás mellõl! De vajon ki lehet a rejtélyes hölgy?

Lengyel Tamást hónapokig tartó szingliség után eltalálta Ámor nyila! A 41 éves színészt a BÚÉK című új magyar film díszbemutatóját követő partin kaptuk lencsevégre egy feltűnően csinos, barna hajú lány társaságában. Első pillantásra egyértelmű volt, hogy mi van köztük.

Bár a dekoratív hölgy a vörös szőnyeges bevonuláson egy fotó erejéig sem pózolt Tamással, a vetítést követő fogadáson már el sem mozdult mellőle. Csak úgy izzott köztük a levegő, nagyokat nevettek, látszott, hogy remekül megértik egymást. Az Aranyélet sztárja több kollégájának is büszkén mutatta be.


Tamás később nem is titkolta a %RIPOST% előtt, hogy új barátnője van. Amikor a filmben is fontos szerepet játszó őszinteségről és hazugságokról faggattuk, elmondta, hogy ő tiszta lapokkal játszik, soha nem csapná be a kedvesét. Ennél többet nem szeretett volna elárulni a magánéletéről. Vélhetően azért, mert egy nagyon friss kapcsolatról van szó, a rejtélyes lány pedig civil, ezért nem is szokott hozzá a felhajtáshoz.

A színésznek – aki Márkot alakítja a vígjátékban – idén tavasszal ért véget egy kétéves kapcsolata, ezt követően pedig az egyik internetes társkeresőn is feltűnt, erről még a Bors számolt be. A párkeresés azonban így is sokáig tarthatott, hiszen Lengyel még szeptemberben is arról panaszkodott a hot!-nak, hogy egyedül él, hiába képzelte úgy, hogy 40 évesen már boldog családapa lesz. Ennek fényében a színész csak nemrég, néhány hónapja ismerhette meg a titokzatos szépséget, ki tudja, talán pont az interneten?

A többi fotót keresd a %RIPOST% csütörtöki számában!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó