Létrehozva: 2020.02.06.

Így kezdődött valójában Zsidró Tamás és Várkonyi Andrea kapcsolata

A sztárpár még nem olyan régen talált egymásra, de most a lehető legjobban alakulnak a dolgaik.

Zsidró Tamás és Várkonyi Andrea kapcsolatának híre a napokban járta körbe a magyar sajtót. A pár egyelőre nem akart nyilatkozni, de megerősítették, hogy jól alakulnak a dolgaik.

Fotó: Ripost/ Markovics Gábor

Az egykori híradós 2018 nyarán költözött el kislányával 12 év után Bochkor Gábortól, a sztárfodrász pedig tavaly tavasszal még el akarta jegyezni Dobó Katát. Októberben viszont már szakítottak.

Várkonyi Andrea korábban elmondta, hogy még hisz a szerelemben, de nem áll készen rá. „A sebek még nem gyógyultak be, és ez egy új kapcsolatban be tud zavarni. Aztán lehet, hogy holnap jön szembe valaki, akivel menni fog, mert pont ezekben lesz képes segíteni” – fogalmazott decemberben.

Pár nappal később pedig valóban találkoztak, a Női titkot Várkonyi Andinál című műsorban Zsidró Tamás volt a vendég. „Akkor még semmi nem volt köztük” – mondta egy neve elhallgatását kérő barátnő, aki elárulta, hogy már korábban is ismerte egymást a páros.

„A felvétel után 1-2 héttel sms-ezni kezdtek, aztán az üzengetésből randi lett. Azt mesélte Andi, hogy azzal vette le a lábáról, hogy ízig-vérig férfi, aki pontosan tudja, hogyan kell egy nőt meghódítani, miközben nagyon romantikus alkat, és igazi úriember – mondta a barátnő, aki társaival együtt az elején kicsit féltette a tévést ettől a kapcsolattól.

A pár most egyelőre nem tervez előre, szeretnék jobban megismerni a másikat, de a sok munka kicsit nehezít a dolgukon – írja a Story magazin.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában