tóth gabi
Megan Fox a jelek szerint ismét elhagyta a gyerekei apját, és egy nála fiatalabb rappernél kötött ki.
Az utóbbi években Megan Fox-ról csak akkor lehetett olvasni, ha elkészült az új fehérnemű-kollekciója, vagy ha az utcán lencsevégre kapták a nemsemlegesnek nevelt, hercegnőjelmezt hordó fiaival. Azonban most ismét attól hangos az amerikai sajtó, hogy a színésznő elhagyta férjét, Brian Austin Greent.
Sőt már egy másik férfival, a nála 4 évvel fiatalabb rapperrel, Machine Gun Kelly-vel vonult házi karanténba is. Megan és MGK a közös filmjük forgatásán ismerkedtek meg, és láthatóan nem akarták, hogy a járvány miatt félbeszakított munka folytatásáig ne lássák egymást, ezért összeköltöztek az amerikai kijárási korlátozások kihirdetésekor. Azóta a Fox már a jegygyűrűjét sem hordja.
Megan és a férje nem először szakítanak. Megan elhagyta egyszer a kapcsolatuk kezdetén a kollégáját, mert nem akart Brian fiának mostohaanyja lenni huszonévesen, majd az eljegyzésüket is felbontották egy későbbi alkalommal Shia LaBeouf miatt, legutóbb pedig 2015-ben került válságba a házasságuk. Azt viszont annyira jól megoldották, hogy 2016-ban megszületett a harmadik fiuk. Tehát nem elképzelhetetlen, hogy most is csak ideiglenes a különválás.