Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.07.13.

Sejtelmes fotó: Újra szerelmes Bochkor Gábor eltitkolt exe?

Vajon kivel pezsgőzött dr. Demeter Alexandra a népszerű budapesti étterem teraszán?

Különös fotóra bukkant a Ripost dr. Demeter Alexandra Instagram-oldalán!

Fotó: Instagram

Mint ismeretes, a csinos gyógyszerész korábban több mint két évig volt Bochkor Gábor úgymond eltitkolt barátnője, azóta viszont semmit sem lehetett tudni a magánéletéről.

Most viszont igencsak úgy tűnik, hogy eltalálta Ámor nyila, erre utal legalábbis az a kép, amit Alexandra feltöltött az egyik közösségi oldalra. A képen két teli pezsgőspohár, és egy palack minőségi ital látható egy budapesti étterem teraszán.

A fotó alá írt szöveg is beszédes: together will be better, azaz, együtt jobb lesz. Majd néhány romantikus kapcsolatra utaló hangulatjelet is kitett.

Persze ez még nem jelent semmit, ezért megkerestük Alexandrát, aki meglehetősen rejtélyesen fogalmazott.

„Egyelőre nem szeretnék nyilatkozni a témában, nem akarok beszélni a magánéletemről. Később azonban úgyis ki fognak derülni a dolgok” – mondta titokzatosan Alexandra.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó