Létrehozva: 2021.07.28.

Így még nem láttuk Weisz Fannit: Idegesen vallott a válásáról

Egy időszak örökre lezárult Weisz Fanni életében. Nem volt könnyű megállapodásra jutni a volt párjával, de végül sikerült, ezért beadta a válókeresetet.

Kissé ingerlékenyen vallott válásáról a Mokka élő adásában Weisz Fanni. Ez persze érthető, hiszen a siket modell borzalmasan nehéz és fájó időszakot tudhat maga mögött, hiszen nem vált el békében a volt párjától. Fanni korábban többször is elmondta, hogy azóta él igazán és azóta igazán boldog, amióta új életet kezdett.

„Igen, végre sikerült megállapodnunk. Én beadtam a válópert. Most utoljára elmondom, csak nektek. Mindenki kíváncsi erre, hogy mi, hogyan alakul. Vége ennek a szakasznak, továbbnézünk előre” – fogalmazott Fanni, akit édesanyja, Ágnes tolmácsolt.

Kissé idegesen válaszolt a válásával kapcsolatos kérdésekre Weisz Fanni (Fotó: TV2)

Az interjúból az is kiderült, hogy az egykori szerelmeseknek nehéz volt megállapodniuk.

„Nem volt egyszerű, de sikerült elérnem” – tette hozzá már kissé idegesen Fanni, aki Istenes László kérdésére kifejtette, hogy egy éve hagyta ott a volt párját, és rögtön válni is akart, azonban csak most sikerült megállpodniuk.

„Amikor eljöttem, akkor el akartam már várni. Mire várjak? Csak az volt a lényeg, hogy sikerüljön megállapodni. Nem hagyhattam így. Persze, el kell válni, hát egy éve külön élünk” – zárta a témát Fanni.

Fanni az édesanyjával való kapcsolatáról is mesélt. Kattints a videóra, és megnézheted az egész interjút!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

hirtv.hu

Gulyás Gergely: Épeszű ember nem tárja a nyilvánosság elé a feleségével folytatott beszélgetést

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter