tóth gabi
Két éve küzd a gyógyulásért Lerch István, most felcsillant a remény.
2017-ben egy családi ebéd közben kapott agyvérzést Lerch István. Azóta több életmentő műtéten is átesett, most pedig a felépülésre koncentrál.
A Tűzvarázsló és ezernyi más sláger szerzőjét és előadóját, az Erkel Ferenc-díjas zenészt rehabilitációjában logopédusok és mozgáskoordinációs terapeuták segítik. A fejlődése azonban lassú, amit a hazai orvosok természetesnek vesznek. A rokonok viszont nem.
Köztük is a legaktívabb Kassai György, a Fradi egykori legendás jégkorongozója, Lerch István unokatestvére, aki nemrégiben egy dokumentumfilmbe botlott, ami megváltoztatott benne sok mindent.
„Úgy nőttünk föl Istvánnal, mintha testvérek lennénk, sok friss hírem van az állapotáról. Erősen összefogott most a család, mert olyan lehetőségekbe botlottunk, amelyek az elmúlt két évben föl sem merültek” – mondta Kassai, akit egy dokumentumfilm inspirált.
„A film olyan, mintha Istvánról forgatták volna. A kezdet, a főszereplő sérülése egy az egyben ugyanolyan volt, mint Istváné. Szinte csak a fejeket kellett volna kicserélni. Annak a férfinak négy évig tartott a rehabilitációja” – mondta el a Borsnak.
Kassai szerint az ARNI-módszer magyarországi képviselője, Pásztor Gabriella sokat segíthet Lerch állapotán.
„A filmben azt láttam, hogy négy év alatt egy olyan élhető életet tudtak elérni a főszereplőnél, melynek láttán az ember ráeszmél, hogy az ilyesfajta sérülések másoknál is helyreállíthatóak" – mondja a ma is aktív sportoló.
„Vannak persze bizonyos helyzetek, amelyeken már nem lehet segíteni, de a mi esetünkben van remény. Megsokszorozta a család erejét a most megismert lehetőség, mindent elkövetünk annak érdekében, hogy István lehetőséget kapjon a gyógyulásra."