RETRO RÁDIÓ

Most jött a hír: meghalt Karel Gott

Most jött a hír: meghalt Karel Gott
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 10. 02. 10:39

A zenész hazánkban is rendkívül népszerű volt, rengetegen ismerték slágereit.

A ČTK cseh hírügynökség információi szerint 80 éves korában meghalt Karel Gott, akit a Kelet Sinatrájaként és Prága aranyhangjaként is gyakran emlegettek. Gott a második világháború kitörésének évében született, 1939 júliusában, a nyugat-csehországi Plzeňben (ami 2015-ben Európa kulturális fővárosa volt), majd hatéves korától Prágában élt. Saját bevallása szerint nem volt túl jó tanuló, nem hajtott a jó jegyekért, az órákon sem figyelt, így gyakran kapott intőket, és olykor a szüleit is behívatták az iskolába – írja a Bumm.sk.

Később villanyszerelőnek tanult, de 19 éves korától már prágai kávéházakban énekelt, közben pedig opera szakot végzett. Később, 1968-ban Ausztriát képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon a Tausend Fenster (Ezernyi ablak) című dallal, Csehszlovákia ugyanis nem vett részt a versenyen. Akkor a tizenharmadik lett, de még ugyanebben az évben előrukkolt a Lady Carnevallal, ami egy életre megalapozta a sikerét.

A sikernek köszönhetően szinte állandóan koncertezett – 1999-ben még New Yorkban is fellépett – , filmekben szerepelt, és közben számos díjat is bezsebelt. 2013-ban például harmincnyolcadjára is első lett a Cseh Csalogány nevű országos szavazáson, amit korábban egyébként Arany Csalogánynak neveztek.

Gott egyébként nem tervezte ilyen hosszúra a zenei karrierjét, eleinte azt gondolta, legfeljebb harmincéves koráig énekelget, de aztán a zene vált élete értelmévé.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.