LELKIZŐ

Megrázó, ezért nem ünnepli a születésnapját Cserhalmi György

A nemzet színésze február 17-én lett 72 éves, de sajnos nem az ünneplésről szólt a napja.
  • Szerző: Doris

Szomorúan telt a születésnapja Cserhalmi Györgynek. A nemzet színésze hétfőn töltötte be 72. életévét, de a nagy ünneplés elmaradt. Cserhalmi a -nak árulta el, miért döntött úgy, hogy lemond a bulizásról és csendesen, egyedül tölti az évfordulót.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Profimedia

„Amióta az édesanyám elhunyt, nem ünneplem a születésnapomat. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy lenne miért. A barátaimat, rokonaimat is megkérem arra, hogy inkább ne köszöntsenek fel. Amikor anyukám még élt, mindig felhívtam ezen a napon, hogy megköszönjek neki mindent, amit értem tett. De most már nem hívok senkit” – mondta a -nak szűkszavúan Cserhalmi, aki nemrég filmes életműdíjat kapott.

Egészségi állapotáról is kérdeztük a színészt, ám arról nem szeretett volna nyilatkozni. Ahogy arról a már korábban beszámolt, Cserhalmi az elmúlt években megjárta a hadak útját. Négy műtéten is átesett. Elsőre a bal térdébe kapott protézist, majd a gerinccsatornáját kellett szűkíteni. Amikor már arra gondolt vége kanosszajárásnak, három csigolyáját cserélték ki, sőt, új térdkalácsot is kapott.

És ezeket olvastad már?