Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2021.05.19.

Ennyi volt: adásban jelentette be a magyar sztár és párja, hogy szakítottak

Néhány hónapja még azt tervezték, hogy összeházasodnak és a gyerekvállalástól sem zárkóztak el, de azóta minden megváltozott.

Szerző ripost

A végletekig kihűlt McHawer és kedvese, Fanni kapcsolata. A magyar sztár és a fiatal lány két éven át alkottak egy párt, és jóban-rosszban kitartottak egymás mellett: Fanni akkor sem hagyta el a mulatós sztárt, amikor az a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került, és fel kellett számolnia a budapesti életét.

Mc Hawer és kedvese szakítottak: a magyar sztár így látta a legjobbnak (Fotó: TV2)

Fanni segítő kezet nyújtott Hawernak, Borsod megyébe költöztek a lány szüleihez. Néhány hónapja még házasságot és babát terveztek, de időközben rá kellett jönniük, hogy képtelenek egy párként együtt élni, a régi szerelemnek pedig ma már nyoma sincs.

„A harminchárom év korkülönbség érdekellentéteket szül, ahogy az én tapasztaltságom és Fanni tapasztalatlansága is” – mondta el a Tények Plusznak az 56 éves énekes, aki Fannival együtt beszélt a kapcsolatuk csődjéről.

„Olyan, mintha lakótársak lennénk. Kerülgetjük egymást, se puszi, se ölelés nincs köztünk. Annyi, hogy még tudunk egymáshoz normálisan szólni. Nagyon eltávolodtunk egymástól, nincsenek közös témáink, nem tudunk beszélgetni, ha megpróbálunk, kiabálás lesz a vége” – fogalmazott Fanni, aki nem akar Budapestre sem visszaköltözni, jóllehet, McHawer már nagyon szeretne visszatérni a fővárosba.

A mulatós sztár nem tudja, lesz-e még valaha párkapcsolata, de abban reménykedik, hogy Fannira idővel rátalál a szerelem, és akkor megkaphatja azt, amit ő nem tudott megadni neki érzelmileg.

Fanni azonban egyelőre nem akar párkapcsolatot, inkább élni szeretne egy kicsit.

A Tényeknek arról beszéltek, hogy végleg szakítottak, de egyszer már visszataláltak egymáshoz, és mivel Fanni hetekkel a szakítás kimondása után is a férfinél lakik, könnyen lehet, hogy mégis megtalálják a módját annak, hogy elsimítsák az ellentéteiket, és egy párként folytassák a kapcsolatukat.

A Tények Plusz videóját itt tekintheted meg:

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

Így távozott Magyarországról Hszi Csin-ping a történelmi látogatás után - kép

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Így búcsúzott Budapesttől Hszi Csin-ping kínai elnök + fotók

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

origo.hu

Hátborzongató titkot mondott a NASA a földönkívüliekről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Óráink vannak hátra, brutális napkitörés várható

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

"Ez egy borzalom" - sokkoló levelet kapott a TV2 kilakoltatott sztárja

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

Szívszorító fotó, a temetőből jelentkezett Vajna Timi

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb