Létrehozva: 2021.10.29.

Klem Viktor: Jó lenne összebarátkozni a halállal

A 34 éves színész a Post Mortem forgatása alatt kóstolt bele abba, milyen is az az odaát.

„Hajrá, hajrá, csak előre, bátran” – ezt mondta anyukája annak idején Klem Viktornak, mielőtt kisfiúként első nap az iskolába indult. Ugyanez a mondat csengett a 34 éves színész fejében a Post Mortem című magyar horrorfilm forgatásának kezdetén, hiszen a magyar filmgyártás még nem igazán kóstolt bele az ijesztgetés műfajába.

Klem Viktor a Post Mortem című film díszbemutatóján (Fotó: Máté Krisztián / Ripost)

Bergendy Péter viszont műfaji elődök nélkül is megrendezte a Post Mortemet, ami a halottakat fényképező, és a halálból visszatérő Tomás, illetve egy árva kislány, Anna kapcsolatáról szól. Ők ketten kezdenek el nyomozni egy kis faluban, ahol hátborzongató dolgok történnek.

Klem Viktor a Ripost-nak elárulta, a film miatt rengeteget gondolt a halálra, és úgy véli, jó lenne barátságot kötni vele.

„Jó lenne összebarátkozni a halállal. Ez bizarrul hangzik, de nagyon megnyugtató lenne úgy felkelni, hogy van köztem és a halál között egy bizalmi viszony. Ha olyan élményem lehetne civilként, mint amilyen Tomásnak volt a filmben, aki már járt odaát, megszűnne a halált övező misztikum. Ő már egyszer megragadta a mennyország kapujának kilincsét, csak kapott egy haladékot. Ha ilyen közeli kapcsolatot tudnánk kialakítani a halállal, akkor tulajdonképpen meg is szűnne a reggeli ágyból felkelés tétje” – kezdte a Ripost-nak Viktor, aki egy különleges, már-már paranormális élményéről is beszámolt.

„A minap teregettem, és közben eszembe jutott, hogy vajon Klem Viktor melyik nap fog meghalni? Hétfőn? Vagy akár egy unalmasnak tűnő keddi napon? Vagy esetleg az lesz majd a hírekben, hogy Klem Viktor, színész, szombaton elhunyt? Rengeteg kérdést vet fel ez a film. Teregetés közben majdnem el is sírtam magam, miközben a halálra gondoltam” – árulta el Viktor, aki szerint az volt a legnehezebb a forgatáson, hogy nem találkozott az összes kollégájával.

Voltak ugyanis olyan kollégák, akiket csak utólag tudtak beletenni a filmbe: Ők voltak a kísértetek.

origo.hu

Elképesztő siker a történelmi jelentőségű magyar-kínai csúcstalálkozó

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

magyarnemzet.hu

Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Két éve nem lépett már színpadra Tompos Kátya – galéria

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője