Létrehozva: 2020.05.06.

Kitálalt Szilágyi István segítője: Úgy éreztem, az én életem is veszélyben van!

Baricz Dezső a gyilkosság előtt három nappal olyan jelenetnek volt a szemtanúja, ami őszintén megrémisztette.

Hátborzongató részletekről számolt be Baricz Dezső, Szilágyi Istvánék segítője. A férfi felidézte a múlt csütörtöki esetet, amikor a gyilkosság előtt három nappal Péter olyasmit mondott, amit akkor még nem vett elég komolyan.

Fotó: ATV

„Ott a mindennapokban nem tapasztaltam, hogy Péter agresszív lenne, kivéve egyetlen alkalommal. Ez a gyilkosság előtt volt három nappal, csütörtökön, és akkor úgy éreztem, hogy talán az én életem is veszélyben van” – fogalmazott az ATV Startban Baricz Dezső.

A férfi elmondása szerint Péter épp hosszasan mesélt egy történetet, de az apja közbeszólt, hogy mikor ér már a végére. Ettől a 49 éves férfi bedühödött, eltorzult az arca.

„Felállt, és azt mondta, hogy most kimegy, mert ha nem, akkor vér fog folyni. Attól féltem, hogy visszajön egy baltával, ezért kimentem az udvarra, és szóltam a két méter magas, önkéntes kollégámnak, mert féltem. Péter tíz perc múlva tért vissza, és azt mondta, sikerült megnyugodnia. Azt állította, epilepsziás rohamot kapott, de tudom, hogy az milyen, és egyértelműen ő nem annak a tüneteit produkálta” – mondta el Dezső.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”