Létrehozva: 2021.06.03.

Gyógyíthatatlan betegséggel küzd a TV2 sztárja

Az Exatlon sztárját még komoly betegsége sem akadályozhatta meg abban, hogy részt vegyen a sportversenyben. Most részletesen mesélt az állapotáról.

Halász Vivi először beszélt veleszületett betegségéről. Így derült ki, hogy az Exatlon atlétája vesebetegséggel született.

Halász Vivi komoly betegséggel született (Fotó: Instagram)

„Huszonhárom éves voltam, amikor három hét alatt hirtelen híztam közel húsz kilót. Nagyon bevizesedett a testem, elkezdtem kivizsgálásokra járni, és pár hónap alatt kiderült, hogy zsugorvesével élek. Ez azt jelenti, hogy az egyik vesém alulműködik, harminc százalékosan teljesít, de a másik is csupán hetven százalékos. Gyógyszereket szerencsére nem kell szednem, de rendszeresen járok kontrollra, illetve egészséges táplálkozással tudom kordában tartani ezt a betegséget. A hétköznapokban nem okoz semmilyen problémát” – mondta el Vivi a Story magazinnak, azt azonban hozzátette, hogy miután kiutazott a versenyre Dominikára, az új környezet némileg megborította az egyensúlyt.

„Éreztem, hogy a kezdeti időszakban a folyamatos terhelés és a kinti körülmények megviseltek. A szervezetem vízháztartása egy kicsit felborult, de a teákkal ismét visszaállítottam az egyensúlyt„ – fogalmazott az atléta, aki nagyon boldog, hogy szerepelt a versenyben, de várja már, hogy hazaérjen, és ott folytassa az életét, ahol néhány hónappal ezelőtt abbahagyta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

„Vigyázz a szavakkal!” – Fontos üzenetet osztott meg Kulcsár Edina

LELKIZŐ

„Ciki egy ámokfutást folytat” - Dagad a botrány, nem beszélnek az Omega tagjai

LELKIZŐ

Mindig is küzdött a súlyával a Next Top Model Hungary versenyzője: „Nem feleltek meg a centik”

LELKIZŐ

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja