LELKIZŐ

Szörnyű diagnózist közölt az orvosa nemrégiben Gesztesi Károllyal

A színész korábban őszintén beszélt az egészségi állapotáról, ami az eredmények szerint nem volt túl megnyugtató.
  • Szerző: ripost

Az elmúlt években aggasztó híreket kapott az orvosaitól Gesztesi Károly, erről pedig ő maga beszélt korábban a nyilvánosságnak.

Fotó: Markovics Gábor/Ripost

Először a tüdejével volt problémája.

„Arra lettem figyelmes, hogy köhécselek, majd napról-napra nehezebben vettem a levegőt. Pár nap múlva már fulladási rohamaim voltak, a röntgen valami gyanús foltot mutatott ki a tüdőmben. Azt hittem, tüdőrákom van. Kétségbeestem, ha meghalok, ki fogja helyettem felnevelni a gyermekeimet?” – mondta el korábban a Story magazinnak.

A magas vérnyomása néhány évvel ezelőtt derült ki.

„Csak úgy diliből megmérték a vérnyomásomat, 220 per 160-at mutatott, a szívem pedig 'ezret' vert. Majd jött az alvászavar, a betegség neve, alvási apnoé. Az orvos nem kertelt: közölte, veszélyben az életem, az alvás közben fellépő oxigénhiányos állapot visszafordíthatatlan agykárosodást okozhat. Aztán a krónikus gyomorfájásommal is többször megjártam a kórházat. Kiderült, nincs szervi bajom, a feszültség, a stressz az oka mindennek” – fogalmazott akkoriban a színész.

És ezeket olvastad már?