Létrehozva: 2020.11.01.

Fia posztolta az utolsó képet, ami Sean Connery-ről készült

A kilencven éves korában elhunyt legendás színészt csak a családja láthatta az elmúlt időszakban.

Az egész világot megrázta, hogy szombaton örök álomra szenderült a történelem első és egyben legjobb James Bondja, Sean Connery. Bár a legendás színész 90 éves volt, a rajongók és a kollégák nem számítottak a halálára. Az utóbbi években ugyanis nem igazán mutatkozott nyilvánosan, így nem láttuk, ahogy a kor egyre jobban megviseli, mindenki fejében úgy élt, amilyen a legutolsó filmjeiben volt.

Fotó: Getty Images

A fia, Jason azonban a tragédia miatt közzétette az utolsó képet, ami Seanról készült még a nyáron, amikor a nejével meglátogatták a bahamai szigetén a 90. születésnapján. A fotón Connery próbál mosolyogni, de láthatóan már nincs jól.

 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 

Los Cuenta Historias (@loscuentahistorias) által megosztott bejegyzés,

Ezt pedig a második felesége, Micheline Roquebrune szavai is alátámasztják. A gyászoló művész elmondta, hogy a férje demenciával küzdött, ami az utolsó hónapjait teljes pokollá tette, mert már nem tudta kifejezni a gondolatait. De legalább a halála olyan volt, amilyet szeretett volna: csendben, kínok nélkül elaludt imádott otthonában a szerettei mellett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

mandiner.hu

Hajdú Péter: Borzasztó helyzetben van Varga Judit

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

LELKIZŐ

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő