Létrehozva: 2021.12.11.

Ez volt Kóbor János végakarata – kiderültek a legendás zenész búcsúztatásának részletei

Kóbor János családja megkapta a szükséges engedélyt, amellyel teljesíteni tudják az Omega frontemberének utolsó kívánságát. Azt szerette volna, hogy halála után a Balatonba szórják a hamvait.

Az Omega hétfőn elhunyt legendás énekese már életében elmondta, milyen gyásszertartást szeretne, amelyről kiderült néhány részlet.

Kóbor Jánost foglalkoztatta a halál gondolata, de nem rettegett tőle. Azt azonban pontosan tudta, hogyan szeretne elmenni, és azt is, miként vegyenek tőle búcsút.

„Sok barátomat, zenésztársamat veszítettem el az elmúlt időszakban, így a temetésükről hazatérve, akaratlanul is elgondolkodtam azon, hogy én milyet szeretnék. Ha lehet választani, hamvasztást kérek, majd fel egy helikopterre és be a Balaton közepébe. Persze ehhez nyáron kell meghalni, különben a jégre szórják az embert”- viccelődött a pandémia elején a legendás zenész.

Fotó: Facebook

A család szerette volna tiszteletben tartani Kóbor végakaratát, ezért megtették a szükséges lépéseket. Az erre vonatkozó engedélykérés pozitív elbírálást kapott.

A pontos időpont egyelőre nincs meg, ám az biztos, hogy szűk családi, baráti körben lesz a szertartás – írja a Bors.

Azonban arra is lehetőséget adnak, hogy a rajongók elbúcsúzzanak bálványuktól: december 17-én a Szent István Bazilikában szentmisét mondanak Meckyért, amelyre szeretettel várják a rajongókat. A szertartást a televízió is közvetíteni fogja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt a legújabb rákterápia, elképesztő gyógyulást hozhat

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Demenciával küzdött, születésnapja előtt hunyt el a legendás színész

LELKIZŐ

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

LELKIZŐ

Egy éve a trónon: megható felvétel került elő Károly királyról – videó

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi