Létrehozva: 2020.07.20.

Elsírta magát a színpadon Tóth Gabi

Hosszú idő után, szombat este újra koncertet adott Tóth Gabi. A kismama Cserháti Zsuzsa egyik dala közben elérzékenyült, és a színpadon sírva fakadt.

Két hónappal a kislánya születése után már a Duna Arénában, a vízilabda Európa-bajnokságon énekelt Tóth Gabi, a karantén óta azonban most először lépett fel a fővárosban. Az újdonsült édesanya szombaton a Papp László Sportaréna teraszán, a Dekken adott minikoncertet, amelyen a Bors munkatársa is jelen volt.

Az este nyolc órakor kezdődő bulira meglepően kevés néző érkezett, kezdetben legfeljebb száz rajongó lézengett. Az énekesnő kifejezetten jól nézett ki, a testére feszülő ruhában jól látszott, hogy szinte teljesen visszanyerte a szülés előtti alakját, és kirobbanó formában van.

A rockosabb dalok után az énekesnő a lírai oldalát is megmutatta a közönségnek, Cserháti Zsuzsa Elfelejtett dal című számával csalva könnyeket a nézők szemébe. De nem csak az övékbe: maga sem bírta ki sírás nélkül. A szám közben egy pillanatra elcsuklott a hangja, és kénytelen volt elfordulni, csak ezután tudta folytatni az előadást, majd gitárosa vállára borulva engedett szabad utat érzéseinek.

„Amióta megszületett a kislányom, Hanni, még érzékenyebb vagyok. Előtte is az voltam, és ez az egész családra jellemző. Próbáltam úgy énekelni, hogy közben nem bőgöm el magam, de ez van. Engedjük szabadjára az érzelmeket!” – szólt a közönségéhez Gabi, aki egyébként az ominózus dalt általában testvérével, Verával együtt szokta énekelni. „Elveszett kislánynak érzem magam Vera nélkül, de úgy mostanra talán felnőttem ehhez a dalhoz” – fűzte hozzá az énekesnő, aki a végén a járványhelyzet miatt nem fotózkodott és osztogatott autogramot rajongóinak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Ezeket a városokat a legjobb gyalog vagy bringával felfedezni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja