Létrehozva: 2020.07.03.

Élete utolsó éveiben szörnyű balesetet élt túl Bálint gazda

Az ország kertésze közel 101 éven át volt köztünk, élete pedig igencsak eseménydúsan telt. Sorozatunk ötödik részében élete utolsó éveit idézzük fel.

Élete utolsó éveiben Bálint Györgynek boldog, nyugodt időskor jutott, ám egy szörnyű baleset majdnem az életébe került. 2011-ben, amikor egyik este hazafelé tartott a XVI. kerületi otthonába, a kertvárosi zebrán elgázolta őt egy szabálytalanul száguldó autó. Bálint gazda húsz métert repült, majd elvesztette az eszméletét.

Fotó: Ripost

Három napig feküdt kómában az Országos Baleseti Intézetben, a lába két helyen is eltört, a homlokában életveszélyes vérömleny alakult ki, emellett bordatörést és egyéb sérüléseket is szerzett. Az orvosok azt mondták, hogy ha a vérömleny nem szívódik fel, Bálint gazda szervezete nem lesz képes tovább működni. Ekkor már sokan a legrosszabbra számítottak, de a vérömleny felszívódott, fél év alatt pedig az ország kertésze is meggyógyult.

„Kellemetlen utóhatása a történetnek, hogy a hallásom nagyon megromlott. Addig azzal semmi baj nem volt. Az ujjaim sem úgy mozognak, mint korábban” – vallotta be a Bálint gazda – A százéves kertész című életrajzi könyvében.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Bálint gazda nehezen viselte, hogy a baleset után sok mindenben segítségre szorult, hűséges felesége, Antónia szeretete azonban minden apró bosszúságon átsegítette.

Élete utolsó éveiben is aktív életet élt, fia, annak családja, valamint felesége, Antónia fiai és gyermekei okozták neki a legnagyobb örömet. Valamint a termőföld, az imádott növényei, amiket százesztendősen, ha lassabban is, de maga gondozott.

Nyílt és aktív életet élt, nem zárkózott be az otthonába: amint biztonságosnak ítélték, feleségével leutaztak a siófoki nyaralójukba. Ott lett rosszul, néhány nappal később pedig örökre lehunyta a szemét. A halála után kiderült, a százéves kertész, aki túlélte a zsidóüldözést, az internálást és a huszadik század egyéb rémségeit, végül a koronavírus következtében hunyt el.

„Egész életemet a hűség jellemezte, hűség a hazához, a termőföldhöz. Ez a hűség irányította a gondolkodásomat, amikor mindent megtettem, hogy 1945-ben hazajussak, ez a hűség gátolta meg, hogy 1956-ban itt hagyjam ezt az országot...”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ide hallgass, te Magyar Péter!

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Végső búcsút vettek tőle: így néz ki Tordy Géza sírja

LELKIZŐ

„Öngyilkos lett, én találtam rá” – összetört a gyásztól a TV2 sztárja

LELKIZŐ

Most fedte fel titkát a világhírű írónő: agresszív agydaganattal küzd